Hazatér a Nagyhalász. Ez immár biztosra vehető. A megyei első osztályú futballcsapat az őszi idényben – létesítmény felújítás miatt – többnyire idegenben tudta le bajnoki mérkőzéseit, illetve négyszer Ibrányban játszott, mint pályaválasztó. Megjegyzendő: az „albérleti fellépés” meglehetősen jól sült el: három meccset behúzott a tizenkettedik helyen táborozó legénység.
Mindeközben – az enyhe időjárásnak hála – saját otthonában az utolsó simításokat végzik az öltözőépületben: a burkolási munkálatok maradtak hátra, ugyanakkor befedték a lelátót, vagyis komfortosabb körülmények között készülhet és mutathatja meg magát a tavaszi folytatásban a Kató Istvábn irányította együttes. Nem mellesleg tizenegyszer szerepelhet saját közönsége előtt, ami nagy esélyt kínál a felzárkózásra.
Ennek érdekében a Halász január 11-én megkezdte a felkészülést, mégpedig a korábban távozott Gráf Levente, valamint Kóder László nélkül, akinek további sorsa bizonytalan… A vezetőség feltett szándéka a keret megerősítése: négy-öt labdarúgó érkezése várható, szóval némiképp átalakul az összetétel.
- Koncz Tibor -