Üvegcsőből remekművek a tengerentúlra

Koi László
Koi László
Nyíregyháza – Évi 100 milliós a termelésük, közel százféle termékük van, szinte mindegyik külföldre jut.

Az isten háta mögötti kis településen, Tiszabezdéden egy gazdálkodó ember családjába született, és későbbi sorsa enyhén szólva sem volt irigylésre méltó. Koi Lászlót megedzette az élet, a legnehezebb helyzetekben sem adta fel a küzdelmet.

– A középiskolába nem vettek fel, mert az apám származása nem volt megfelelő. Miután géplakatos szakmát szereztem a Rákosi Mátyás Ipari Tanuló Intézetben, s dolgoztam is a szakmában, a Dunaújvárosi Kohóipari Technikumban már nyitott ajtóval vártak, s érettségi után ott is maradtam egy ideig, a hengerműben melóztam. Aztán 1960-ban a származásom miatt Miskolcon, az egyetemen mutatták meg a kijáratot, katonának viszont jó voltam két évig – mesélte László.

Fénykorát élte a kis cég

Leszerelés után hazajött a megyébe, Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár Megyei Építőanyagipari Vállalatnál a csempeüzem vezetését bízták rá, de ő többre vágyott. Sikerült levelezőként bejutnia a Veszprémi Nehézvegyipari Egyetem szilikátkémia szakára, ahol diplomát szerzett.

1971-ben a régi városi fürdő Petőfi téri sarkán lévő céget ­UIVERSIL Szilikátipari Vállalatra „keresztelték”, az új telephelyen, szemben a gumigyárral már a perlitjéről híres Buji Ferenc lett az igazgató, aki Koi Lászlót választotta maga mellé főmérnöknek. Majd a megye a BEAG-nak adta el őket, ekkor szinte fénykorát élte a kis cég, hiszen itt gyártották például a tévékommentátor-állásokat és a hangsugárzó berendezéseket a moszkvai olimpiára. Aztán a rendszerváltás padlóra küldte a BEAG-ot is, áruba bocsátották a nyíregyházi telepet. Az üvegtechnikai résznek – ahol most leginkább exportra termelnek – Koi László lett az alapítója.

– Kevesen tudják, hogy az olasz honból származó üvegtechnika elég korán megjelent Nyíregyházán, jelenleg is 7–8 kisüzemben gyártanak hő-, sav- és lúgálló üvegcső alapanyagból tetszetős kivitelű termékeket. Mi például a termékeink 95 százalékát díszüvegként tudjuk értékesíteni Ausztriától Japánig, Finnországtól Amerikáig. Hasonlóan sikeres a város többi kisüzeme, ha kell, mindig kisegítjük egymást.

A marketing is piacot teremt

Az Uni-G névre hallgató üzemben húszan dolgoznak, akiknek hosszú távon lesz munkájuk, hiszen termékeik jobbára ajándékként találnak gazdára, de nemcsak italokkal megtöltve, hanem valóságos kis alkotásokként is. Például fénykép alapján tökéletes Pegazust varázsolnak üvegcsőből, amiért jelentősebb összeget is megadnak a tehetősebb vevők. A szakmai irányítás Farkasné Zsókára, a televíziók egykori kiválósága, Bíró László lányára hárul, aki üzemvezető és társtulajdonos, precíz, pontos, megbízható vezető. Évi 100 milliós a termelésük, közel százféle termékük van, ami csaknem az utolsó darabig külföldre jut. A háttérben persze komoly marketingmunka is zajlik, hiszen, „ott kell lenni” Moszkvában, Dubaj­ban, San Franciscóban a szakmai kiállításokon.

Koi Lászlónak nincsenek különleges hobbijai, gondoskodik gyermekeiről, és örül a négy szép unokájának.

– Angyal Sándor –








hirdetés