Járvány

2020.03.06. 13:07

A németek többsége nem aggódik a járvány miatt

A németek több mint háromnegyede nem aggódik a koronavírus-járvány miatt, és bő kétharmaduk megfelelőnek tartja a védekezést – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés. Ugyancsak pénteki adatok szerint a fertőzöttek száma meghaladta az 500-at.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint az új koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma péntek reggel 534 volt. Egy nappal korábban 400, egy héttel korábban 63 fertőzöttet tartottak számon.

A 16 tartomány közül 15-ben van legalább egy fertőzött, a kivétel Szász-Anhalt. A legtöbb fertőzést – 281 esetet – Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták.

A ZDF országos közszolgálati televízió adatai szerint a német lakosság 78 százaléka nem tart attól, hogy megfertőződik. Egy hónappal korábban 90 százalék volt ez az arány.

A televízió megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a németek 69 százaléka megfelelőnek tartja a járványügyi védekezést. Februárban 80 százalék vélekedett így.

Hasonló adatokat mutatott ki a másik országos köztelevízió, az ARD megbízásából készített, csütörtökön ismertetett felmérés, amely szerint a németek 76 százaléka kevéssé tart attól, hogy megfertőződik, vagy közeli hozzátartozói megfertőződnek. Februárban 89 százalék volt ez az arány.

Az ARD adatai szerint a németek 66 százaléka érzi úgy, hogy a hatóságok ellenőrzés alatt tartják a járványt. Ez 16 százalékpontos visszaesés az egy hónappal korábbi 82 százalékhoz képest.

Németországban a fertőzöttek száma az előző héten, február 25-én kezdett növekedni, a járvány észak-olaszországi terjedésével párhuzamosan. A Kínában megjelent vírus németországi felbukkanásától, január végétől február 25-ig csupán 16 fertőzöttet találtak, már valamennyit gyógyultnak nyilvánítottak.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte megközelítette a 98 ezret, a halálos áldozatok száma 3300 felett van. A járvány 87 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában