Vácon is vitézkedett a Szpari

Akt.:
Vácon is vitézkedett a Szpari
Vácon is vitézkedett a Szpari
Labdarúgás – Újabb idegenbeli győzelem, hamar eldőlt a három pont sorsa.

A kellemes klímájú, ám azért csak fárasztó buszozás után valósággal mellbe vágta a Szapri focistáit szombaton délután, Vácon a tavaszi kánikula. A nyíregyháziakkal végül nem utazott el Pákolicz Dávid, aki továbbra is beteg. Társai fekete gyásszalaggal léptek pályára, emlékezve a pénteken elhunyt Gereliczki Jánosra, a Spartacus tiszteletbeli elnökére.

Egy ideig egymással és a nagy meleggel ismerkedtek a két csapat játékosai, majd az első negyedóra felé közeledve vezetéshez jutottak a hazaiak. Szerencsére ez nem nagyon kólintotta fejbe Nánásiékat, hiszen Minczér bombájával elég hamar egalizáltak. A váciak fel sem ocsúdtak, amikor Germán szemfüles góljával már a Spartacus vezetett, sőt pár perre rá egy szép akció végén Reznek növelte az előnyt. Ekkor aligha gondolta bárki, hogy ezzel meg is született a végeredmény.

A házigazda próbálkozott, ám Ambruszék az utolsó pillanatokban mindig a megfelelő helyre értek. Szünet után nagy volt a hazaiak nyomása, próbálkoztak szélen, középen, ám csak egy lesgólig futotta tudományukból. A nyírségiek a védekezésre összpontosítottak, közben azért pár veszélyes kontrát is vezettek. Mindkét szakvezető cserékkel próbált frissíteni, de az eredmény már nem változott, újabb három pontot szerzett a Szpari idegenben. Mindezt nem valamiféle parádés teljesítménnyel, sőt!

Elmaradt büntetők

Tavasszal talán most volt a leggyengébb az idegenbeli produkciójuk, viszont a helyzetkihasználással nem volt gond. Mindkét edző joggal kérhetett számon egy jogosnak tűnő büntetőt, a hazaiak még 1-0-nál, a vendégek 3-1 után.

Az idegenbeli sikerért újfent elismerés illeti a nyíregyházi játékosokat, akik az utóbbi négy fordulóban kétszer nyertek, kétszer pedig ikszeltek, egy hazai és három idegenbeli mérkőzésen. Ez igen jó hír, az viszont nem, hogy Ur bal kézfejére ráléptek és a sérült rész igencsak bedagadt. Persze erre is gyógyírt jelentett a három pont.

KM-ML

Ön szerint ki volt a Vác - Spartacus találkozó legjobbja?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

További eredmények

Szeged-Balmazújváros 2-0 (1-0)

Kazincbarcika – DVSC-DEAC 3-0 (3-0)

Cegléd-Vecsés 2-4 (2-2)

REAC-Békéscsaba 1-0 (1-0)

Újpest FC II-Mezőkövesd 0–3 (0–0)

Budapest Honvéd II-Eger 0–3 (0–2)

A Szolnok-Orosháza meccset hétfőn (17:30) rendezik.

A bajnokság állása

1. Eger 25 14 5 6 33–21 47

2. Békéscsaba 25 12 10 3 36–20 46

3. Szolnok 24 14 3 7 45–22 45

4. Cegléd 25 12 4 9 37–34 40

5. DVSC-DEAC 25 10 6 9 33–32 36

6. Orosháza 24 9 9 6 38–30 36

7. Mezőkövesd 25 9 7 9 37–35 34

8. Nyíregyháza Spartacus 25 7 13 5 36–38 34

9. Balmazújváros 25 9 6 10 36–32 33

10. Újpest B 25 9 6 10 38–52 33

11. Dunakanyar-Vác 25 9 4 12 33–40 31

12. REAC 25 8 7 10 37–38 31

13. Kazincbarcika 25 9 3 13 25–34 30

14. Szeged 2011 25 7 6 12 32–35 27

15. Budapest Honvéd II 25 7 6 12 29–38 27

16. Vecsés 25 3 7 15 18–42 15

* A vecséstől1 büntetőpont levonva

Címkék: , , , ,







hirdetés