2012.02.3 13:53; Frissítve: 2012.02.3 13:53


Vádemelés miatt lemondott a brit energiaügyi miniszter

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2012. február 3., péntek (MTI) – Lemondott pénteken a brit energiaügyi miniszter, akit azzal vádolnak, hogy egy korábbi gyorshajtási ügyben félrevezette az igazságszolgáltatást.

 

Chris Huhne a konzervatív-liberális koalíció kisebbik pártját, a Liberális Demokratákat képviselte a brit kormányban.

Az ügy még 2003-ra nyúlik vissza, amikor Huhne gépkocsiját egy sebességellenőrző kamera gyorshajtás miatt lefényképezte. A politikus az eset után azt a tájékoztatást adta a hatóságoknak, hogy a kocsit akkori felesége, Vicky Pryce vezette. Ezt annak idején Huhne azóta elvált hitvese is megerősítette, így az ő jogosítványát terhelték meg három büntetőponttal.

Az angol-walesi koronaügyészség pénteken azonban bejelentette, hogy vádat emelnek Huhne és Vicky Pryce ellen, mivel az ügyben folytatott nyolc havi rendőrségi vizsgálat alapján bizonyosságot nyert, hogy Huhne vezette a járművet. Így hamis volt az az információ, hogy a közlekedési vétség idején a liberális demokrata politikus akkori felesége ült a volánnál.

A “igazságszolgáltatás munkájának félrevezetése” – amivel Huhne-t és volt feleségét vádolják – többévi börtönnel sújtható, rendkívül súlyos bűncselekmény az angol-walesi törvények alapján.

Huhne azonban a lemondásának bejelentését kísérő pénteki nyilatkozatában “mélységesen sajnálatosnak” nevezte az ügyészségi döntést, és ártatlannak mondta magát a terhére rótt bűncselekményben. Hozzátette: meg fogja magát védeni a bíróság előtt. Nyilatkozata szerint azért mondott le, mert nem akarta, hogy figyelmét meg kelljen osztania hivatali teendői és a törvény előtti védekezés között.

Huhne a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció 2010. májusi megalakulása óta a harmadik vezető kormánytisztviselő, aki a személyét érintő botrány miatt kényszerült lemondani.

Az első David Laws pénzügyminiszter-helyettes volt, aki a kormány hivatalba lépése után alig két héttel távozott.

Laws, aki szintén a Liberális Demokratákat képviselte a kormányban, azután mondott le, hogy a sajtó feltárta: 2006 és 2009 között összesen több mint 40 ezer fontot (14 millió forintot) vett fel képviselői költségtérítés formájában londoni szolgálati lakásának bérleti díja után, ám nem fedte fel, hogy a lakás férfipartnere házában volt. A brit törvények tiltják, hogy a képviselők közpénzen béreljenek szolgálati szállást olyan ingatlanban, amely házas- vagy élettársuk birtokában van.

Tavaly októberben Liam Fox konzervatív párti védelmi miniszter mondott le, miután kiderült, hogy egy bizalmas barátja rendszeresen az ő tanácsadójának adta ki magát, és államközi eseményeken is jelen volt, jóllehet nem állt sem a védelmi tárca, sem a kormányzó Konzervatív Párt alkalmazásában.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Pszichiáterhez küldte Malina Hedviget az ügyészség
    Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. május 25., péntek (MTI) - [...] tovább »
Képek: Csak falbontással tudták kivinni a legkövérebb tinit
London, 2012. május 25., péntek (MTI) - 40 ember, 8 órán át daruval dolgozott azon, hogy a mentők eltudják vinni [...] tovább »
Romániát is bírálja az Amnesty International a romák diszkriminációja miatt
    Bukarest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Romániát is bírálja az Amnesty International a [...] tovább »
MKP: A gazdaságot gyengítik a Fico-kormány megszorító intézkedései
Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Magyar Koalíció Pártja [...] tovább »
Fehéroroszország – Kilenc nap elzárása ítéltek egy ellenzékit
    Minszk/Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Kisebb garázdaságért kilenc nap elzárásra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés