Vádemelést javasolnak a szándékosan a vonat alá fekvő férfi ellen

Vádemelést javasolnak a szándékosan a vonat alá fekvő férfi ellen
© Illusztráció: HBN-archív
Nyírkáta – Vádemelést javasol a rendőrség egy nyírkátai férfi ellen, aki a vonat alá feküdt, hogy biztosítási csalással egymilliárd forintot szerezzen meg – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel az internetes oldalán.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2013 novembere és 2014 februárja között azzal a szándékkal kötött 14 biztosítótársaságnál balesetbiztosításokat, hogy később önmagának szándékosan súlyos sérülést okozzon és ezáltal pénzhez jusson.

A nyírcsászári vasútállomáson 2014. július 30-án szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, amely átment a lábán, ennek következtében a férfi mindkét lába annyira megsérült, hogy miután mentőhelikopterrel kórházba vitték, azokat amputálni kellett.

A nyírkátai férfi megpróbálta a biztosítótársaságokat tévedésbe ejteni, hogy hozzájusson a majdnem egymilliárd forintos biztosítási összegekhez.
A rendőrség befejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

– MTI –


Egymilliárdért vágatta le a lábait a nyírkátai férfi

Nyírkáta – Több biztosító társaságnál is kötött balesetbiztosítást, majd szándékosan bemászott egy mozgó vonatszerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, amely átment a lábán.

Százezreket költött biztosításra, hogy aztán megcsonkítsa magát?

Nyírkáta – A végtagjukat elvesztett, vagy sérült végtaggal élők szerint ép ésszel felfoghatatlan a nyírkátai férfi tette.

Zárkózott, furcsa embernek ismerték a lábát levágó nyírkátai férfit

Nyírkáta – Helyszíni értesüléseink szerint a Kossuth Lajos utcában, egy magas fakerítés mögött, több kamerával felszerelt házban élt már több mint tíz éve a 48 éves Cs. Sándor feleségével és a tizenéves lányával. A másik lánya állítólag már külön élt a zárkózott és furcsa (ahogy a helyi presszóban nevezték őket) családtól.

Azóta két rugós művégtaggal közlekedik s azt mondja: az élet megy tovább!

Nyírkáta – A helyiek nem értik, hogy feküdhet valaki direkt a vonat alá. Furcsa embernek ismerték meg Cs. Sándort.








hirdetés