Vagyonosodási vizsgálat gőzerővel

Salgótarján – Míg tavaly összesen 62, idén, az év első tíz napján már 203 vagyonosodási
vizsgálatot rendelt el Borsod-Abaúj-Zemplén, továbbá Heves-, és Nógrád megyében
az adóhatóság – közölte csütörtökön Nagy László, az APEH Észak-magyarországi
Regionális Igazgatója.

Az APEH egy hete jelentette be, hogy 2007-ben 10 ezer vagyonosodási vizsgálatot
akarnak lefolytatni és ebből ezret már meg is kezdtek.

A csütörtöki salgótarjáni sajtótájékoztatón elhangzott: azok között, akiknek
a vagyonosodását vizsgálják, a legtöbben nagyösszegű tagi kölcsön, illetve tartós
veszteséges működés miatt kerültek az APEH célkeresztjébe, a nagyértékű ingatlantulajdonosok
a vizsgálandók körének csak 15%-át teszik ki.

Tavaly az Észak-Magyarországon a vagyonosodási vizsgálaton átesettek több mint
felénél állapítottak meg adóelmaradást – közölte a régiós APEH-igazgató, aki
megjegyezte, hogy a vagyonosodási vizsgálatok mellett idén a járulékfizetésekre
összpontosítják az ellenőrzést.








hirdetés