Valamit visz a víz

Valamit visz a víz! Igen, valamit mindig visz, de sajnos mostanában inkább szemetet! S ez a víz esetünkben a legtöbbször a Tisza, mely most éppen a szomszéd ország illegális szeméttelepeit takarítja ki a mi kárunkra, s „hozza el ajándékba”.
Dankó Mihály jegyzete.

Nem lehet eleget hangsúlyozni, leírni, világgá kiáltani: ha nem vigyázunk, tönkremegy a bennünket körbevevő csodálatos világ. Valljuk be: a politikai és az államközi próbálkozások eddig nem sok eredményre vezettek. Hiába születnek egyezségek a legmagasabb szinten, az ártéri szeméttelepek újratermelődnek. A hulladék pedig méreg az élővilágnak, a környezetnek. A folyóba kerülve pedig, az esztétikai csúfság mellett, a mai „műanyag kor” ezer veszélyt jelent. Oly sokszor idéztem már a tőlem hivatottabb tudósok megállapítását: a víz az élet bölcsője! Miért akarjuk, hogy koporsója is legyen?

Mi, magyarok sem döngethetjük a mellünket féltéglával, hisz a vizek környékén járók tudják, nekünk is „kedvenc szeméttárolóink”, az árterek füzesei, nyárfásai. Az a gond, hogy itt senki sem ellenőriz, senki sem büntet. Van egy gyönyörű Tisza-partunk, egy természet adta kincsük, s nem becsüljük meg elégé.

Tudom, nem élhetünk csak magunknak, egy búra alatt. Az egymásrautaltság, a közös jövő érdekében harcolni kell. S ennek a harcnak rengeteg háborúja, frontvonala, csatatere, apró ütközete (amit például egy-egy szemétkupac jelent) létezik. Ezeket meg kell vívni, a legtöbbször valamiféle láthatatlan ellenséggel, akinek ezeregy feje van. Ha olykor reménytelen is a küzdelem, de mégsem adhatjuk fel, a gyermekeink, az unokáink miatt.








hirdetés