Választási etikai kódex az MDF nélkül

Nem írta alá az MDF a 2006-os országgyűlési választásokra vonatkozó etikai
kódexet. Így a kilenc pontos dokumentumot, csak az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ
képviselője látta el kézjegyével csütörtökön.

A kódex többek között tiltja a kampányban való tisztességtelen eszközök alkalmazását.

Herényi Károly (MDF) pártja elutasítását azzal indokolta, hogy a három másik
parlamenti erő sem támogatta a kampánypénzek szigorúbb ellenőrzésére vonatkozó
javaslatatukat, illetve emlékeztett arra is, hogy a közelmúltban egy kalocsai
Fideszes képviselő visszalépésre kényszerítette jelöltjüket. "Attól, hogy
tisztátalan kezekre fehér kesztyűt húznak még nem válik tisztává" – jelentette
ki Herényi.








hirdetés