Kelet-Magyarország: Szabolcs és Borsod megyében az átlagosnál nagyobb választói támogatásra számít a Jobbik. Mi ennek az oka?
Morvai Krisztina: Ezekben a megyékben, főleg a kistelepüléseken sok olyan család él, amely életvitelszerűen a bűnözésből és a gyermekszülésből tartja fenn magát. Ezek az emberek bizonyára jól érzik magukat a jelenlegi „gondoskodó” rendszerben, hiszen szükségtelen tisztességes munkát vállalniuk a megélhetéshez. Ám még többen vannak, akiket mindez dühít, bosszant, és radikális változást akarnak a társadalmi igazságosság jegyében. A Jobbik Magyarországért Mozgalom az ő szavazatukra számít, illetve mindazokéra, akik egyetértenek a választási programunkban foglalt nemzetépítő törekvésekkel.
KM: Hogyan lehet, hogy köztársasági elnöknek jelölte a Jobbik, holott ön nem is tagja a pártnak?
MK: A céljaink tökéltesen összhangban vannak, ez a lényeg. A választási győzelemre készülő mozgalom civileket is fölkért vezető pozícióba, például miniszterjelöltnek. Vona Gábor kormányfőjelölt nyíltan megmondta: azt várja tőlem, hogy szenvedélyes jogvédőként ugyanolyan vehemenciával és elkötelezettséggel harcoljak a magyar emberek méltóságáért, illetve a nemzet felemelkedéséért, ahogy eddig is tettem. Jogász vagyok, az igazságra esküdtem. Közös célom a Jobbikkal, hogy Magyarországon véget érjenek a rendszeres és súlyos jogtiprások, az önkényt felváltsa a jogállam és a valódi demokrácia. A jelenlegi politikai és gazdasági vezetőknek tökéletesen megfelel a mai korrupt rendszer, hiszen haszonélvezői. Ők nem fognak maguktól változtatni rajta, a népnek, a választóknak viszont április 11-én megadatik a történelmi esély, hogy jobb életet, szebb jövőt teremtsenek maguknak és unokáiknak.
KM: Nem gondolja, hogy politikai retorikájukkal egy lehetséges szövetségest veszítettek a szintén jobboldali Fidesz-KDNP személyében?
MK: Meggyőződésünk, hogy egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom képes átütő, sorsfordító változást hozni a magyarság életében. A 2010-es választás voltaképpen egy népszavazás és népítélet lesz az elmúlt húsz év rendszeréről és politikusairól. Nem lesz Fidesz-Jobbik koalíció, mert nincs meg az ehhez szükséges bizalom, ám ha a Fidesz a nemzet érdekeit szolgáló törvényjavaslatokkal áll elő, azokat támogatni fogjuk. A Jobbik törekvései egyértelműek: a politikusbűnözés felszámolása, tisztességes munkahelyeket teremtő gazdaságpolitika, a hazai termelőket és vállalkozókat segítő aktív és beavatkozó állam, családi gazdaságokra épülő mezőgazdaság, erős közbiztonság, stabil állami egészségügy és nyugdíjrendszer. Programunk nem csupán hangzatos kampányanyag, minden szavát komolyan vesszük!
- Palicz István -