Vállalkozói mersz csak nőknek

A gyengébb nem bizonyíthatja erejét a gazdasági életben – erre ösztönzi őket az a program, amelyet 40 év fölötti nőknek indítanak megyénkben.

E célkör munkaerő-piaci kirekesztésének megakadályozását igyekszik elérni a konzorciális együttműködést takaró kezdeményezés. Partnerek: Első Nyírsági Fejlesztési Társaság, Human-Net Alapítvány valamint Napkor, Nyírtura, Nagycserkesz önkormányzatai.

A programba húsz, 40 év fölötti, érettségivel rendelkező, munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű nőt vonnak be, akik júliustól szeptemberig kulcsképességeket fejlesztő tréningeken vesznek részt, majd új szakmát is szereznek. A képzést befejezve 10 fő részére fél éves foglalkoztatásra nyílik lehetőség.

A felkészítés kiterjed a munkaerő-piac változó elvárásaira, a személyes és a szakmai célok, valamint a sikeres életvezetés és a szakmai karrier összehangolására. A projekt 100 százalékos mértékben támogatott, melynek összege mintegy 30 millió forintos keretet tesz ki.

A Szabolcs-Szatmár-Beregben működő vagy most alakuló női vállalkozások versenyképességét javítására komplex segítő programot hirdetett a PRIMOM Alapítvány, a Human-Net Alapítvány, a KISOSZ valamint a Szatmár-Bereg Falusi Turizmusáért Egyesület Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében. Ennek része egy ingyenes kommunikáció és tárgyalástechnikai tréning, melyre két helyszínen várják az érdeklődőket: június 27-28-kán Nyíregyházán (Human-Net Alapítvány, Törzs u. 56/a.), június 29-30-kán Mátészalkán (Polgármesteri Hivatal, Hősök tere 9.).

– Nyéki Zsolt –








hirdetés