Változások a Campuson!

Változások a Campuson!
© Fotó: Matey István
Debrecen – Kétszázötven program várja a közönséget négy napon át.

Két hét, és kezdődik a régió legjelentősebb nyári nagyrendezvénye. Az ország TOP 5 fesztiválja között jegyzett Campus idén még komfortosabb körülmények között várja a látogatókat.

Közönség kényelme

– A fesztivál területét illetően komoly változás, és ez minden látogatót érint, hogy a bejáratot áthelyezzük, az előző években megszokotthoz képest máshonnan kell megközelíteni a helyszínt a látogatóknak. A főbejárat az Ady Endre sugárútnál a ködszínház felől lesz, ott állítjuk fel a jegypénztárakat is” – foglalja össze a legfontosabb tudnivalót Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.

Nagyobb tér jut

A változás a közönség kényelmének szempontjából történt, így sokkal tágasabb, szélesebb az új bejárat, a Nagy­erdei Stadion déli oldalának megnyitásából adódóan pedig több tér jut a fesztiválozónak.

– Gyakorlatilag a fő közlekedési útvonal átkerül a stadion déli oldalára, onnan indul el a kör, amely a stadion keleti oldalán vezet, felvisz az északi rendezvénytérre, aminek környékén a legtöbb programhelyszín lesz. Majd a víztornyot érintve jut el a nagyszínpadig az útvonal. Úgy alakítottuk a helyszíneket, hogy a déli oldal is élő és pezsgő legyen” – részletezte az új kialakítást Süli András programigazgató. Többek között a dumaszínházas fellépéseknek is helyet adó Egyetem tér helyszín az új főbejárathoz kerül.

A két hét múlva, július 18-án, szerdán kezdődő négynapos fesztivál programjában többek között az amerikai Akon és az Ignite, az ausztrál The Rumjacks koncertje is szerepel. De nagy bulit ígér a nagyszínpadon a Scooter is.

X


Jegyek kedvezményesen július 10-ig válthatók, bővebb információk: www.campusfesztival.hu, illetve a rendezvény Facebook-oldalán.


Sajtótájékoztatót tartottak a 2018-as Campus Fesztiválról
Debrecen - Nem a látogatószám emelése a legfőbb cél, hanem a komfortosságé és színvonalé. Karácsonykor még vastag zokniban álmodoztunk arról a lassan, de biztosan közeledő stresszhelyzetről, amikor gyöngyöző homlokkal döntést kell hoznunk: melyik kedvelt zenekarunk koncertjére menjünk a Campus Fe...

Debrecenbe jön H.P. Baxxter és csapata
Debrecen - Újabb sztárfellépővel bővült a 2018-as Campus Fesztivál amúgy sem kispályás névsora: a német happy hardcore-csapat, a Scooter is zenél majd július közepén a Nagyerdőn. A Campus Fesztivál szervezői vasárnap este a Facebookon jelentetették be, hogy a Scooter is fellép a 2018-as fesztivál...








hirdetés