Változó segélyezés

Több szociális juttatás feltételrendszere változik július elsejétől. A szociális törvény módosítása alapvetően két ellátási formát érint, a rendszeres szociális segélyt és a közgyógyellátást – többek között ennek részleteiről esett szó a Nyíregyházi szociális kerekasztal legutóbbi ülésén.

A tíz éve működő szervezetet az önkormányzat azért hozta létre, hogy a civil szerveztek és intézmények első kézből jussanak információkhoz és kialakuljon közöttük a tapasztalatcsere –  tudtuk meg Giba Tamás alpolgármestertől, aki elmondta: hogy minden évben rendeszeresen összül a kerekasztal. A mostani találkozót még fontosabbá tette az életbe lépett törvénymódosítás. Ennek részleteiről szólva kiemelte:

ezután a segély jogosultsági feltételeiben és összegszerűségében figyelembe veszik a családi körülményeket, s érvényesülni fog a segélyből élők munkavállalásának, aktivitásának ösztönzése. Ennek megfelelően a rendszeres szociális segély a jövőben a felnőttkorú, jövedelemmel nem rendelkező személy és egész családja részére nyújtott szociális támogatássá alakul át – hangsúlyozta a szociális területekért felelős alpolgármester.

Kiemelt még két fontos rendelkezést, az egyik, hogy az alkalmi munkavállalás időtartama alatt a segélyt változatlan összegben kell folyósítani, a másik, hogy a segély a segélyezett munkába állása esetén részösszegben és csökkenô mértékben továbbra is jár.

Közgyógyellátási változás

Közgyógyellátás rendszerének változásairól szólva azt tartotta fontosnak elmondani, hogy a szociális biztonság védelmének illetve megőrzésének célját szolgálta azzal, hogy a betegséggel összefüggő kiadásokat kompenzálja. Az átalakítást követően ezentúl havi 12 ezer forintos keret áll majd a rendelkezésre, amelyet egy súlyos betegség esetén további 6 ezer forinttal lehet kiegészíteni.

A jogosultak körének megállapítása  az egy főre eső fogyasztási egységre vetített jövedelem alapján történik. A segély ezentúl a jogosultsági jövedelemhatárig a nyugdíjminimum 90 százalékig egészíti ki a család tényleges jövedelmét.

– Sipos Marianna –








hirdetés