Van-e élet a negyedik után?

Van-e élet a negyedik után?
Sok érdekességre bukkanhatunk, ha a vasárnapi választás adatsorait böngésszük. Megtettük.

A megyei önkormányzat közgylésének összetétele 35 – 21-rõl „indult”, ebbõl lett a végére 32-27. Az elõbbi számarány vasárnap este 8 óráról származik, a szavazatok mindössze 5 százalékos feldolgozottság idejérõl.

Vagyis aki óráról órára végigkövette (a www.valasztas.hu internetoldal segítségével) a voksszámlálás alakulását, igazolva láthatta az elemzõk jóslatát. Vagyis: mint már több korábbi választásnál is látható volt, a pártszimpátiák sajátos megoszlása folytán a számlálás elsõ fázisában rendre magasabbnak tûnik a jobboldali politikai erõk támogatottsága – leghamarabb ugyanis a kisebb, vidéki települések eredményei futnak be -, aztán a baloldali-liberális jelölõszervezetek (látszólagosan) „beleerõsítenek – megérkeznek ugyanis a városok, nagyvárosok adatai is a központba.

Egyetlen százalék
Azon polgármesterek száma, akik 1990-ben kerültek posztjukra és azóta sem adták fel, 32 volt a mostani választás előtt. Mindegyikük elindult most, is ha azt gondoljuk, hogy 16 év után egy község vezetője már-már „kirobbanthatatlan” a székéből, tévedünk. Hetüknek nem sikerült az „ötszörözés”, azaz négy ciklus után (ideiglenesen avagy végleg) búcsút kell inteni a községházi irodának. Van, aki számottevő arányban maradt alul aktuális kihívójával szemben, akad, aki épphogy csak. Utóbbi értelemben Gombás János esete említhető Egerlövőből: a szavazatok 49,16 százaléka kevésnek bizonyult, az 50,84-et gyűjtő Gordos Attilával szemben.

A mostani urnazárás után egy órával is úgy tûnt, a Fidesz még nagyobb fölényt szerez a megyei képviselõ-testületben, ám a 35 – 21-bõl este 9-re 33 – 26 lett (45 százalékos feldolgozottságnál), ami még 10-kor is „élt” (71 százaléknál), ám mint ismeretes, a végeredmény megállapításakor, tehát a szavazatok 100 százalékának kiértékelésekor 32 – 27 maradt a mandátumok felosztásának aránya (32 Fidesz, 27 MSZP). Hozzá kell tenni: az 59 fõs testületben a legkorábbi állás szerint még három fõvel a Zempléni Településszövetség is helyet kapott volna. Utóbb kétpártira szûkült a felállás.

Fiatalok elõre

Némely településen nagyon fiatal jelöltek gyûjtötték be a legtöbb szazazatot: egyik-másik községben még az is megesik, hogy egyetemista korú polgármester veszi át az önkormányzat irányítását. Ha csak a nagyobb városokra koncentrálunk, feltûnõ, hogy a több tízezres népességû iparváros, Kazincbarcika élén a következõ négy évben egy szintén igen ifjú politikus fog állni. Szitka Péter, aki az MSZP jelöltjeként futott be, 30 éves. Rutinos elõdjét, a három ciklust kitöltõ Király Bálintot váltja, ráadásul úgy, hogy mind a négy riválisát meggyõzõ fölénnyel utasította maga mögé (a voksok több mint felét begyûjtve).

Egyetlen szavazat

Az érdekes, például szokatlanul szoros eredményekre vadászva – bár nem kizárt, hogy hasonló helyzet még több helyen elõfodult – az élre kívánkozik a miskolci 3-as választókerület esete kívánkozik az élre. Itt, azaz Szirmán az eddigi képviselõ, Hegedûs Andrea, illetve az ellenzék ismert alakja, a körzetben országgyûlési képviselõi posztot is betöltött Lenártek András lépett ringbe esélyesként (három másik jelölt mellett), s a szavazatok összeszámlálása épphogy kimutatott valami különbséget köztük: mindössze egyetlen szavazatnyit! Hegedûs Andreára 828-an, Lenártek Andrásra 827-en voksoltak. Százalékban: 47, 37 és 47,31 százalék – ekkora támogatottság bármelyiküknek elég lett volna sok más körzetben a mandátumhoz…

A legtöbb polgármesterjelölt között a bõcsiek „válogathattak”. Kilenc (független) jelölt neve szerepelt a szavazólapon; az elsõséghez a gyõztesnek (S. Nagy László Gyõzõ) a voksok nagy szórása folytán végül elég volt 27,74 százalék, amitõl a másodikként végzet kevesebb mint 3 százalékponttal maradt el.

(Mellékes megjegyzésként: az index.hu-ról tudható, hogy az országos „rekorder” Pásztor Béla, aki Veresegyházán 1965 óta folyamatosan tanácselnök, majd polgármester, immár minimum 2010-ig.)

Az ötödik ciklusukat kezdhetik (polgármesterek 1990 óta és most is nyertek):
Alsóberecki — Zuti Lajos

Alsódobsza — Bűdi Károly

Arló — Zsigray Árpád

Arnót — Kolenkó Gábor

Becskeháza — Székely Jenô

Bodrogkeresztúr — Májer József

Bódvarákó — Bodolai István

Bódvaszilas — Tóth Sándor

Borsodbóta — Gulyás János

Cigánd — Németh Károly

Debréte — Jakab László

Emôd — Lehoczki István

Filkeháza — Petercsák László

Füzérradvány — Czili Mátyás

Girincs — Baráth László

Harsány — Papp Dezsô

Hejôbába — Juhász Barnabás

Hejôkürt — Varga Gyula

Kenézlô — Hunyadi Tibor

Kistokaj — Bajor Józsefné

Nyékládháza — Galuska László

Répáshuta — Mátrai Károly

Sajósenye — Takács István

Sajóvámos — Komjáthy Lajosné

Szirmabesenyô — Fedor Vince

Váltott a településük 16 év után – a régi polgármestert új követi (zárójelben a szavazatarány, kerekítve):

Alsóregmec — Szabó József helyett Laczkó Pál (40-60)

Bodroghalom — Perecsényi Mihály helyett Varga János Lajos (25-53)

Borsodgeszt — Vályi Gábor helyett Tóth Lajos Zoltán (13-46)

Csobaj — Csugány Bertalan helyett Szögi Imre (23-66)

Csokvaomány — Borbás János Miklós helyett Mustos Tibor (22-33)

Egerlövô — Gombás János helyett Gordos Attila (49,16-50,84)

Füzérkajáta — Lakó János László helyett Lupták Lászlóné (33-67)

Tiszaújváros — Farkas Zoltán helyett Koscsó Lajos (32 – 41)








hirdetés