Vándorgyűlés Nyíregyházán

Nyíregyháza – Nyíregyházán tartja vándorgyűlését a Magyar Hadtudományi Társaság, a kétnapos eseménysorozat előadói beszélnek többek között a régió biztonsági helyzetéről, a katonai missziókról, a honvédelmi képzésről, valamint a huszártörténelemről, a szekcióüléseken pedig a hadtörténeti közgyűjteményekről, illetve a társadalom és a fegyveres erők kapcsolatáról lesz szó.

A csütörtök délelőtti megnyitón Tömböl László ny. vezérezredes azt mondta, a vándorgyűlés célja a szakmai és tudományos munkán túl az, hogy a honvédséget közelebb vigyék az emberekhez, mert csak az a katonaság lehet sikeres, amely mögött erős társadalmi elfogadottság áll. Dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere megköszönte, hogy a társaság a várost választotta a konferencia helyszínéül, és arról beszélt: a megye, illetve a térség a történelem során számos alkalommal jelentette egy-egy fontos katonai esemény kiinduló bázisát. Mesélt a hajdúkról, akik katonai szolgálatuk fejében adómentességet élveztek, és akik másfél évszázadon át voltak jelen a térségben, majd az ellátás nélkül maradt katonákról, akik rekvirálásssal szereztek maguknak élelmet, ruházatot. 1672 tavaszán is portyára indultak, ám a magyar katonák a Szamos mentén lévő Gombás erdőben megrohamozták őket és a folyóba tolták a kétszáz német harcost, akik közül senki sem tért vissza. Az alpolgármester szólt az 1848/49-es szabadságharcban vitézül helyt álló szabolcsi honvédekről, és a huszárokról is. Végül azt mondta, szerinte nem volt előrelátó döntés a rendszerváltáskor megszüntetni a meglévő katonai infrastruktúrát, hiszen azóta bebizonyosodott, hogy az ország védelme érdekében ezekre szükség lenne.








hirdetés