2011.04.11 07:54; Frissítve: 2011.04.11 07:54


Vár a vasút, jobb a MÁV

NRK-Nyíregyháza NRK-Nyíregyháza
Az NRK edzője is elismeri: a székesfehérváriak jelenlehg erősebb csapatot alkotnak.

Ez elúszott. Az NRK-Nyíregyháza extraligás női röplabdacsapata elbukta az ötödik helyért kiírt, egyik fél két győzelméig tartó párharc első összecsapását a MÁV Előre ellen. Méghozzá hazai közegben. A történtek után benen van a pakliban, hogy a nyírségi gárda az aktuális évad utolsó fellépését tudta le a bujtosi csarnokban – a szerdai „visszavágó” elvesztése esetén ugyanis véget ér számára a bajnokság.

Persze, már az előzmények sem kecsegtettek sok jóval. Noha nem verték nagy dobra, Katona Brigitta térdsérülése olyannyira nem jött rendbe, hogy át sem öltözött a mérkőzésre, a tovább fiatalodott házigazda pedig nem tehetett csodát.

– Bármennyire is meglepő lehet a kivülállóknak, ez most a papírforma – taglalta Kőhalmi Richárd, az NRK edzője. –  Nem kell részleteznem, az elmúlt szezonban szerepelt nyíregyházi csapat és a jelenlegi között mekkora a különbség, és tavaly sem bírtunk a MÁV Előrével, amely azóta tovább javult. Ehhez még egy adalék: ilyen-olyan okok miatt három rutinos ember hiányzott abból az együttesből, amellyel az ősz elején elkezdtük az idényt, az is csoda, hogy idáig elvergődtünk.A vasárnapi kezdőhatosban három serdülő szerepelt, Erdősné Balogh Erika volt az egyetlen felnőttkorú játékos a meccsre nevezett keretben. Irreális elvárás lett volna győzelmet várni, ugyanakkor kétségtelen, nyújthattunk volna jobb teljesítményt is…

- Koncz Tibor -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
Forma 1: bombát találtak a monacói pályán
Bombaszakértők egy feltételezhetően robbanóeszközt tartalmazó csomagot távolítottak el csütörtök este a [...] tovább »
Karfeszítéssel nyert Végrehajtó
Bearanyozta az elmúlt hétvégéjét Szabó Gábor Végrehajtó. A Nyíregyházi Pitbull Kelly versenyzője is ott volt [...] tovább »
Strasbourgi tenisztorna – Babosék drámai veresége az elődöntőben
    Budapest/Strasbourg, 2012. május 25., péntek (MTI) - Babos Tímea - a tajvani Hszie Szu-vej [...] tovább »
Az ezüst is szépen csillog
Beszélgetés az Ózd Rali után Kondella Péter autóversenyzővel. tovább »
Debreceni úszó Eb – Risztov döntős, heten elődöntősök
Debrecen, 2012. május 25., péntek (MTI) - Risztov Éva 1500 m gyorson bejutott a szombati döntőbe annak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés