Vár állott, most pedig kőhalom…

A régi dadai templom
A régi dadai templom - © Fotó: KM
Tiszadada – …avagy a pelikán utolsó repülése Tiszadadán.

Ismét fejet hajt október 27-én, pénteken 12.30-kor Tiszadada lakossága, mint sok éve már, az 1944. október 31-én felrobbantott református templom helyét jelző kopjafánál, a Romtemplom utca végénél. Közösen imádkoznak a helyi felekezetek s helyezik el az emlékezés koszorúit, gyújtják meg az emlékezés mécseseit.

Meg kellett semmisülnie…

Hogy mi történt 73 éve, arról a helyi lakosok visszaemlékezéseiből tudunk képet alkotni.

– 1944. október vége gyászos napok sorozata volt Tiszadada történelmében. Egy olyan templom semmisült meg, amely történeti források szerint már a XII. században is létezett, s az évszázadok alatt gyarapodott, bővült, fő- és oldalhajóval, magas harangtoronnyal, s nem utolsósorban, lelkileg épülő gyülekezettel. S bár a mindent megsemmisítő robbantásra október utolsó napján került sor, az előkészületeket és a templom kegytárgyainak kimenekítését már napokkal előtte megkezdték. Röviden összefoglalva, azért kellett megsemmisülnie a templomtoronynak – s vele együtt a teljes templomnak –, mert magassága miatt stratégiai célpontként és megfigyelőpontként is funkcionálhatott. Tiszta időben, a harangok mellől akár Tiszalúcot is lehetett látni, amerre a német csapatok elvonultak. A falut elhagyni készülő német egységek 73 évvel ezelőtt, ezekben a napokban fogtak hozzá a templomtorony felrobbantásának előkészítéséhez. Szűcs József, az akkor szolgálatot teljesítő református lelkész azonban ellenállt. Azt mondta, semmiképpen nem engedi meg a templom lerombolását. A katonák azzal nyugtatták, csak a tornyot robbantják fel, mivel igen messzire lehet ellátni belőle. Felszólították, ha nem engedelmeskedik, katonai törvényszék elé állítják. Ezután mindenki dolgozni kezdett a végóráit élő templomban. A lelkész és segítői a kegytárgyakat, klenódiumokat pakolták ki (majd menekítették a Bazsi-tanyára), a katonák pedig a 14 mázsa ekrazit nevű robbanóanyagot pakolták be és helyezték el a templom különböző részeiben.

A lelkész még október 31-én délben temetett. Mindenki sejtette a következő órák tragikus eseményeit. Prédikációjában Szűcs tiszteletes azt mondta: „A halottak most temetik a maguk halottait”…

A tragikus estén két német katona még visszamaradt, s mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el házaikat még a robbantás előtt. Robbantózsinórjaikat – a visszaemlékezések szerint – bő 300 méterre húzták ki, majd megnyomták a gombot…
Este fél nyolckor hatalmas robaj hallatszott. Halottak napján, mire pirkadni kezdett, már látható volt, hogy nem csak a harangtornyot, de a teljes templomépületet, a parókiát, a templom szomszédságában lévő iskolát és az utca minden házát elpusztította robbanás. A templom szószékén lévő pelikán feje, a jelenleg művelődési házként funkcionáló – légvonalban majd 300 méterre lévő, egykori – Zathureczky-kúria ajtaja elé repült. Mizser Lászlóék a templom tőszomszédságában laktak, közvetlenül az 1791-ben épült harangtorony mellett. Könnyek között vallott róla 90 éves korában, hogy nem hogy házuk, de egy kanaluk sem maradt, amivel a vacsorát megehették volna. A jelenlegi Romtemplom–Hunyadi–Ifjúság utca templomhoz közeli házainak nagy többsége szintén megsemmisült.

S mi maradt mindazokra, akik ártatlan elszenvedői voltak a pusztításnak? A romok eltakarítása, s egy új templom megépítése egy másik helyen.
S mi maradt a XXI. századi nemzedékre? Az elődök keze munkája nyomán, a főtéren felépült új templom, az emlékek és az emlékezés. S múzeumban a templom néhány évszámos téglája, egy harangdarab, mészkövek a főhajó falából, egy fapersely és fotók.

A dadaiak azért gyűlnek össze ismét október végén, hogy emlékezzenek. Emlékezzenek arról és emlékezzenek arra, hogy Isten háza összetartó erő. Az volt 800 éven át is, s annak kell lennie ma is.

– ifj. Kovács Géza, közművelődés-szervező –








hirdetés