Varga Mihály: már 100 ezer fiatal munkába állását segítette az Ifjúsági garancia program

Budapest – Átlépte a 100 ezret az Ifjúsági garancia programban résztvevő fiatalok száma, a program nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok munkanélkülisége harmadára csökkent 2010 óta – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t kedden.

A tárcavezető közölte, a kormány kiemelt feladatának tekinti az ifjúsági munkanélküliség minél alacsonyabbra csökkentését, a fiatalok elhelyezkedését segítő Ifjúsági garancia programot a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásokból több mint 240 milliárd forintból valósítja meg.

A programba országosan eddig több mint 100 ezer fiatal lépett be, közülük mintegy 68 ezren bértámogatással helyezkedtek el, 33 ezren pedig a helyi munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzésben vettek részt.

Ismertette, a program olyan 25 év alatti fiataloknak nyújt segítséget, akik nem dolgoznak és oktatásban, képzésben sem vesznek részt, számukra a foglalkoztatási szolgálatnak meghatározott időn belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlania az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A fiatalok a kormányhivatalokon és járási hivatalokon belül működő Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálaton keresztül léphetnek be a rendszerbe és vehetik igénybe a segítséget.

Kitért arra is, hogy főként az Ifjúsági garancia programnak, a munkahelyvédelmi akciónak és az aktivitást ösztönző intézkedéseknek köszönhetően a 2010-es mintegy 30 százalékról mára 10 százalék közelébe sikerült csökkenteni az ifjúsági munkanélküliséget. 2010 óta Magyarországon nőtt a harmadik leggyorsabb ütemben a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatási szintje, míg az unió 28 tagállamának átlagában mindössze 0,7 százalékponttal emelkedett a fiatalok foglalkoztatási rátája, addig Magyarország 10,7 százalékponttal javult ez a mutató – tette hozzá a miniszter.

– MTI –








hirdetés