Helyi közélet

2017.09.05. 09:35

Super School

A legnagyobb teherként a szülők élik meg a becsengetést, hiszen gyermekenként súlyos tízezrekkel rövidíti meg a családi költségvetést az iskolakezdés, és akkor még nem szóltunk az év közbeni kiadásokról: ruhákról, osztálypénzről, kolidíjakról. Palicz István jegyzete.

Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy az állam, illetve az önkormányzati szektor nagyságrendekkel többet fordít a gyerekek ellátására, oktatására, a fiatalok iskoláztatására, (tovább)tanulást segítő támogatására. Amikor olvastam, mennyien részesülnek manapság – rászorultsági szempontok mellőzése nélkül, egységesen – ingyen­tankönyvben és -étkeztetésben, ilyen-olyan kedvezményekben, bevillant, hogy ezekért a pluszokért voltaképpen semmit sem várunk cserébe a kedvezményezettektől. Így történhet meg, hogy sok diák csak enni és melegedni jár a suliba, kifestőnek használja a tankönyveket, szorgalma helyett pedig zűrös magatartásával hívja fel magára a figyelmet. A közismert SuperShop kártyákhoz hasonlóan talán érdemes lenne bevezetni egy ösztöndíjrendszer-szerűen működő, állami „Super School” akciót is. Vajon mennyire hatna motiválóan, ha az adható támogatások (m)értékéről pont az döntene, hogy a fiatalok mit tesznek le az „asztalra”?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában