Várják a tavaszt

Az idén a tavaszváró rendezvényét március 11-én rendezi meg a kemecsei önkormányzat a helyi Arany János Általános Iskolában.

A szőlőműveléssel foglalkozó gazdák 14 órától vihetik a bormintákat a borversenyre, míg az „Ügyes kezek” című kiállítás megnyitója 14.30 órakor lesz. A tavaszt köszöntő műsor 18 órakor kezdődik, majd Herczku Tünde, a nyíregyházi Esélyek Háza vezetője tart előadást a nők esélyegyenlőségéről. Mini Dáridó kezdődik 19 órakor, egy óra múlva pedig finom falatokkal frissíthetik fel magukat az est vendégei. A borverseny eredményét 21 órakor hirdeti ki a zsűri, 23 órakor pedig az derül ki, hogy a kézműves kiállítás mely tárgyai nyerték el az ítészek tetszését.








hirdetés