Városismereti vetélkedő a záhonyi diákotthonban

Záhony ékessége, a 2014. szeptemberében felavatott Dr. Béres József Emlékpark
Záhony ékessége, a 2014. szeptemberében felavatott Dr. Béres József Emlékpark - © Fotó: Góri Tibor felvétele
Záhony – Két évtizedes hagyomány már a záhonyi Dr. Béres József Kollégiumban, hogy tanévenként többfordulós térség- és városismereti vetélkedőt rendeznek a diákok számára.

A mostani vetélkedés apropója az, hogy a településen a következő héten ünnepelhetik a várossá nyilvánítás 27. évfordulóját. A versengésben közel harminc kollégista adott számot a határváros és térsége természet- és gazdaságföldrajzi jellemzőinek, valamint kultúrtörténeti nevezetességeinek ismeretéről. A feladatok között kiemelten szerepeltek a 38 éves tanoda, továbbá a névadó, Dr. Béres József tudományos kutató és feltaláló városhoz fűződő kapcsolatának érdekességei. Az első helyezést Aranyos Mária (Vásárosnamény) szerezte meg Tóth Dzsenifer (Dombrád), Kiss Ákos Dávid (Porcsalma), Doszev Attila (Csap), Horváth Anita (Nyírmada) és Bökönyi Richárd (Demecser) előtt. A díjazottak a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány és a Kollégiumi Diáktanács jutalmait vehetik át.

– Katona Dávid –








hirdetés