Városnap Kemecsén

Öt évvel ezelőtt nyerte el a városi címet Kemecse. Azóta minden évben megrendezi a városnapot a település önkormányzata szeptemberben. Gazdag lesz a születésnapi városnapi forgatag az idén, amelyet két napra ígér kellemes kikapcsolódást és szórakozást.

Szeptember 10-én 14 ás 17 óra között lehetőség lesz városnézésre a Csi-hu-hu vonattal, majd az iskola udvarán 17 órakor karate bemutatót láthatnak az érdeklődők. Ezt követi a KEX produkcio, majd 19 órától házibuli lesz Attilával. Fellép többek között L.L. Junior, Kaczor Feri, Magic Of Music, Roberto.

Szeptember 11-én 9 órakor fogathajtóverseny kezdődik, amelyet lovasbemutató színesít. Délben minidáridó kezdődik, majd 15 órakor mond ünnepi köszöntőt dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkara és Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. Az ezt követő kulturális műsorban fellépnek az iskolások, szerepel Roni és Lőrinc, a ZUMBA tanccsoport, Vikidal Gyula, a Nelson együttes, Solymos Tóni, Barbee, Abba Sisters, Crystal. A programsorozat 23 órakor tűzijátékal fejezdőik be.

– M. Magyar László –








hirdetés