Vasárnap éjszaka jelentkezett csapatunk

Budapest-Bamako - Nyéki Zsolt
Budapest-Bamako - Nyéki Zsolt
A nyíregyházi alakulat Velence után Barcelonát célozta meg vasárnap estére a 2. Budapest-Bamako, a Nagy Afrikai Futam versenyén.

Január 13., szombat

Reggel fél 8-ra már komoly tömeg vonja magára a figyelmet Budapesten, a Hősök tere mellett. Az egymás után besoroló autók mellett hozzátartozók, rokonok, ismerősök, barátok búcsúzkodnak a hosszú útra készülőktől. Mindenki fotóz, filmez, buzdít, mond még néhány bátorító szót. Aztán jönnek a köszöntők. Himnuszok (Magyarország és Mali), majd Mali Moszkvába akkreditált nagykövete, Dramane Bouare kíván jó utat.

Még egy pillantás a mezőnyre: profik és csodabogarak, no és persze egyszerű autósok állnak egymás mellett. Az első napi feladat: Velence. Ez valamivel több mint 700 kilométer. Nem tűnik veszélyesnek, de azért nem is erre mondják, hogy itt van a szomszédban. A rajtvonalon áthaladva név szerint is bemutatják a csapatokat, s a tömegből valaki felkiált: Szabolcsi csapat! Jó érzés nekik külön odainteni így, ismeretlenül is.

Ahogy elhagyjuk a Hősök terét, már ki lehet bontani egy barátom, Orosi János ajándékát, amit még a nyíregyházi indulás előtt nyomott a kezembe, de a lelkemre kötötte, hogy csak a rajtot követően nézhetem meg. A meglepetés egy szemmel láthatóan harcedzett, patinás magyar zászló volt. A telefonos köszönetre elmondja: 11 világbajnokságon és 12 Európa-bajnokságon volt vele ez a zászló, s most ideadta, hogy hozzon szerencsét, legyen olyan sikerek tanúja, mint nála volt. (Aki nem tudná: Orosi János számos világ- és Európa-bajnokság, hazai és nemzetközi verseny győztese, érmese rádiós tájfutásban. A visszavonulás számára ismeretlen fogalom, senior kategóriában is szállította az előkelő helyezéseket, mígnem egy felelőtlen suhanc autójával belerohanva össze nem törte a lábait néhány éve. Az elmúlt esztendők számára operációkkal teltek, de szerencsére János nem az a feladós fajta…) Ezt a zászlót is jó érzés a dzseki belső zsebébe tenni, s a mozdulatsorral máris hiányozni kezd mindenki – pedig még 50 kilométert sem tettünk meg a 8300-ból…

Az idő gyönyörű, tavasz a télben ez a január. Hegyeshalomnál gyorsan átlépjük a határt Ausztriába, onnan pedig Villach-nál kelünk át Olaszországba. Ausztriában már szükség van azokra a napszemüvegekre, amelyeket egyébként az afrikai viszonyokhoz szereztünk be – rettenetesen vakít a napfény, de persze ezt a legkevésbé sem bánjuk. Jobb, mintha hóviharban, jeges úton kellene megtenni az Alpok lábánál vezető utat. Az autóban is a célország, Mali jó kis pörgős népzenéjét hallgatjuk, no meg a Sivatagi blues-t! Hihetetlenül lelkesítő zene! Tényleg megyünk Afrikába?! Megyünk, igen…

Az új navigációs berendezéssel (GPS) ismerkedünk, meg kell tanulnunk a kezelését, mire Marokkóba érünk. Itt még elboldogulnánk egyszerű autós térképekkel, de a Szaharához érve már más lesz a helyzet.

Az első nap végére Velencébe kell érni. A megadott bejelentkezési pontnál, egy hotel parkolójában mindössze 14 autót számolunk meg a mezőnyből, de jónéhányan már a megérdemelt sörüket kortyolgatják, mire este 7 óra után mi is begurulunk. Menet közben is köszöntjük egymást, ha összefutunk az utakon, elvégre egy csapat vagyunk! Ez a tudat csak erősödni fog az otthonról mért távolság növekedésével.

A szállás elfoglalása után egy gyors séta Velence óvárosában, amely esti fényében is gyönyörű, de sietünk vissza. A tisztálkodás után senkinek sem kell öt percnél több idő, hogy elaludjon. Azért csak 800 kilométer van mögöttünk, és persze az előző napok készülődésének izgalma sem sok időt hagyott az alvásra otthon. S ez még mindig csak az első nap volt.

Egyre többet tudunk meg a mezőny többi csapatáról, egyre jobban megismerjük egymást. Egy srác a Budapest-Bamako rajtja előtti napon határozta el, hogy elindul: se kötelező védőoltása, se vízuma, autóján semmi speciális felszerelés – van viszont három rekesz whiskyje és lelkesedése! Eltökéltsége magával ragadó!

Egy csapat már a velencei célpontra is nem ló-, hanem kéz- illetve láberővel ért be, vagyis úgy tolták be autójukat – tipikus B-verzió a jármű meghajtásában. Szerencsére csak a benzinük fogyott el – nem ismerik még az autójukat. Erre is azt mondják: Hűha…Vajon mi van a vontatóköteles csapattal? Ők azzal az őrült ötlettel álltak elő, hogy végig az úton húzzák egymást. A szálláson senki nem tud róluk semmit. Állítólag már Budapesten elakadtak. Ajjaj… No de ez egy amatőr afrikai futam!

2007. január 14., vasárnap

Viszonylag korán, 7 órakor ébresztő, gyors összepakolás és reggeli, rövid egyeztetés a többi csapattal és szerencsét, jó utat kívánva indulás. A GPS-be Barcelonát ütjük be, a műszer több mint 1200 kilométert mutat, majd meglátjuk, meddig visz a lendület. Az idő ködös, 3-4 fok lehet, ahogy felkerekedünk Velencéből. A parkolóban még szétnézünk: a 35 éves matuzsálem, egy Csepel motorja szépen ketyeg. Egy másik autó nyitott motorházteteje mellett viszont kissé idegesen telefonálnak haza: Figyelj, itt minden kábel lóg! Hogy készítették fel ezt az autót?!

A felkészüléssel persze mi sem beszélhetünk tökéletességről. Az egyik csapattagunknak Mali nagykövete, Mr. Bouare adta személyesen a Maliba szóló vízumot az induláskor, két társunknak pedig Londonból hozták haza az útleveleiket éjfél után – szintén a rajt napján. Ki volt centizve, szó se róla…

Mindegy, a lényeg, hogy megyünk. Végre megismerkedtünk a másik szabolcsi csapattal is, bár egyelőre külön utakon haladunk. Majd Afrika földjére lépve biztosan összerázódik a mezőny. Ahogy most haladunk az olaszországi autópályán, rácsodálkoznak a magyarokra illetve a túrára felkésztett és kellőképen kidekorált autóikra. Sokan integetnek barátságos mosolyt is megeresztve, ahogy elhúznak mellettünk – úgy tűnik, Afrika, mint úticél és Nyugat- Szahara átszelésének a szándéka szimpátiát ébreszt.

Otthonról is sok SMS érkezik, ahogy olvasnak, hallanak a vállalkozásról. Sok sikert, jó utat és szerencsés visszatérést kívánnak. Köszönet mindenkinek!

– Nyéki Zsolt –








hirdetés