A Diósgyőri VTK Törökországban edzőtáborozó NB I-es labdarúgócsapata vasárnap is pályára lépett. A bolgár második vonalban szereplő Botev Plovdiv volt a piros-fehérek ,,B” együttesének ellenfele, vagyis ezúttal azok juthatnak szóhoz, akik a szombati meccsen egyáltalán nem, vagy csak keveset játszottak. A kezdőcsapat kettő kivételével megegyezett a csütörtöki macedón Shkendija ellenivel (emlékeztetőül: a macedón csapat ellen 1-0-ra nyert a DVTK), de a kapuban ezúttal Farkas B. helyett Rakaczki jutott szóhoz, a bokasérüléssel küszködő Lippai nem tudta vállalni a játékot, így Bacsa kezdő lehetett. Csereként Demkó mellett egy nem tervezett frissítésre is sort kellett keríteni, ugyanis a brazil Frizonit a 34. percben kiállították, így Váginak kellett beszállnia a cseréjeként.
– Kellemetlen agresszív játékot játszó csapat a plovdivi – mondta a mérkőzés után Benczés Miklós, a DVTK edzője. – Jól kezdtük a meccset, magabiztosak voltunk, gólt is szereztünk, és elég érdekes körülmények között egyenlített az ellenfél. Ezt tette szóvá Frizoni, emiatt kapta meg a második sárga lapját. Összességében kevesebbet birtokoltuk a labdát annál, mint amire számítottam, csapongó volt a játék, de örömteli, hogy nyertünk és hogy három gólt szereztünk.
Diósgyőri VTK – Botev Plovdiv (bolgár) 3-2 (1-1)
Diósgyőri VTK: Rakaczki – Vadász, Nagy T., Budovinszky, Frizoni (Vági, 34.) – Takács P., Dobos – Bacsa (Demkó, 75.), Arze, Bogáti – Seydi. Edző: Benczés Miklós.
Gólszerző: Arze (26.), Seydi (74.), Arze (90.), ill. Atanaszov (33.), Argirov (87.).