Egy „keresztanya” a magaslesen

Rostás Lilla és az elejtett dámbika trófeája a máriapócsi megyei kiállításon
Rostás Lilla és az elejtett dámbika trófeája a máriapócsi megyei kiállításon - © Fotó: a szerző
Csaroda, Máriapócs, Vásárosnamény – Rostás Lilla már óvodásként ott sertepertélt a vadászok között.

Immár két esztendeje, hogy 2015 októberében útjára indította szerkesztőségünk a Horgász, vadász oldalunkat, azonban csak most van az első alkalom, hogy egy olyan vadászt mutassunk be, aki a gyengébbik nem képviselője. Megyénk vadászai között több hölgy is van, de egy kicsit háttérbe szorultak. Eddig.

Apáról leányra…

A most Vásárosnaményban élő Rostás Lillával a közelmúltban Máriapócson a megyei trófeamustrán találkoztunk, s ott idézte fel kérésünkre azt, hogyan is kezdődött a vadászat iránti érdeklődése, vonzalma.

– A nagypapám szintén vadász, s már egészen pici koromtól mindig ott sertepertéltem körülötte. Gyakran kijött hozzá Vásárosnaményból vadászbarátja, Vári Pista bácsi is, sokat voltam velük. Vári István egyik vadásznovellájában a főszereplőnek, a Berti vadkannak én vagyok a névadó keresztanyja, ugyanis kis óvodásként mindig arra kértem őket, ejtsék el nekem Bertit, mert egy mesében hallottam róla. Nemcsak nagyapa, hanem édesapám is vadász, így aztán már nem vonhattam ki magamat a csarodai táj szépsége és a vadászat varázsa alól. Bár az is meglehet, hogy mivel nincsen fiútestvérem, genetikailag én örököltem a vadászat szenvedélyét a családban – mesélte nevetve Lilla.

– Nagyapát elkísértem a cserkelésekre, ott voltam minden vaddisznóhajtásnál, másztam én is fáradhatatlanul a kökényesben. Igazán akkor szerettem bele a vadászatba, amikor papa elejtett egy bikát. Előtte sokat kijártunk hallgatni a bőgést, figyeltük a szarvasokat, s akkor az egyik nap kijött a tisztásra egy nagyon szép bika. Nagynak találta papa, aztán látta, hogy csalódott vagyok, meg valójában neki is nagyon tetszett, végül terítékre hozta.
Innen már egyenes út vezetett a vadászvizsgához: Lilla 20 éves korában megszerezte az engedélyt. Első vadászatán a csarodai erdőben egy vaddisznót hozott terítékre: süldőt ejtett el. Talán mondanunk sem kell, akkor este is a nagyapjával volt kint a magaslesen. Éppen sötétedett, mikor kijött a sűrűből egy konda, s a kiválasztott vad az első lövésre tűzbe rogyott, vagyis éppen szíven találta el. Aztán őzet is lőtt a fiatal leány, a közelmúltban pedig dámbikát ejtett el. A történet érdekessége, hogy azon a pénteken a reggeli órákban a nagyapa elejtett egy gímbikát, az édesapa pedig szinte Lillával egy időben az esti órákban gímbikát lőtt, vagyis a család minden vadász tagjának volt mit mesélnie a következő találkozáskor.

Sokat cserkeltek

– A dámbikát nagypapa kapta kompetenciába a vadásztársaságtól, de felajánlotta nekem. Oláh Miklóssal, a Bockereki Vadásztársaság hivatásos vadászával voltam kint az erdőben az egyik péntek délután. Rengeteg dámszarvasbikát láttunk, szép nagyokat és kicsiket is. A sok vad nem kedvezett nekünk, mert amikor észrevett bennünket az egyik, elvitte magával a többit, vagyis bizony nagyon sokat kellett cserkelnünk. Már kezdett sötétedni, amikor felfigyeltünk az egyik bikára. Oláh Miklós elbírálta, s mondta, hogy lőhető, így aztán terítékre hoztam.
Lehet-e már tudni, hol lesz a trófea helye?

– Természetesen a lakásom nappalijában a főhelyen lesz ez a trófea – válaszolta mosolyogva Lilla.

Egy nagy család a vadászok közössége

Vajon mit jelent egy huszon­éves leány számára a vadászat?

– Először is engem minden érdekel, ami a vadászattal kapcsolatos. Ugyanakkor vonz az a nyugalom, az a békesség, ami az erdőben fogad engem. Csodálatos élmény a természetet megfigyelni, közvetlen részese lenni, s mindehhez még puska sem kell. Nagyon sokat vagyok kint a természetben fegyver nélkül az egyik ismerősömmel, csak megyünk és megyünk Csaroda csodálatos erdeiben, s gyönyörködünk mind az állatokban, mind a növényekben. Ez a kedves ismerősöm, Pfujd Ferenc egyébként a sok erdőjárásnak köszönhetően menthetetlenül beleszeretett a vadászatba. Levizsgázott, s aztán én avathattam vaddisznó vadásszá. S végül magával ragadó még az a baráti kapcsolat, ami a vadászok között van. A vámosatyai Bockereki Vadásztársaság tagja vagyok, de a Beregdaróci Vadásztársaságnál is mindig kedvesen fogadnak, annak ugyanis édesapám a tagja. Tulajdonképpen egy nagy család a vadászok közössége, s ez nagyon jó érzés.

KM-MML



Vásárosnamény.
SZON.HU






hirdetés