Élettörténetek az utókornak

Feketéné Kun Ildikó jó érzéssel lapozott bele a könyvbe
Feketéné Kun Ildikó jó érzéssel lapozott bele a könyvbe - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Minden iskolába eljuttatnak egy példányt a kordokumentumnak számító könyvből.


A megyeszékhely Idősügyi Tanácsa kezdeményezte az Élettörténetek (Meséld el nekem) pályázat újbóli kiírását. Négy esztendeje rendszeresen felkeltik az érdeklődést a jó tollú alkotók előtt, akik aktivizálták magukat, szerda délután pedig a városháza Bencs termében kézbe vehették alkotásuk gyümölcsét, a dr. Ulrich Attila alpolgármester szerkesztésében megjelent kötetet.

Sokat fáradozó alkotók

– Most is, mint gyermekkoromban azzal kezdem, hogy megszimatolom az új könyvet, hiszen annak a szaga is egészen más – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester elöljáróban. – A nyíregyháziak életében mindig is fontos volt a hagyomány ápolása. Ez a pályázat egy olyan törekvés, aminek csak pozitív vetülete van. Remélem, hogy ha valaki ezt a kiadványt mondjuk száz év múlva átböngészi, sok kordokumentumot talál benne. Nagyon sok munka és fáradozás van ezekben az írásokban.

– Fontosnak tartjuk, hogy a történelmünk sokszor kritikus időszakát megélt nyíregyháziak megírták az életük történetének egy kis szeletét. Ez a kor már semmiben sem hasonlít a 60-70 évvel ezelőtti életre, a körülményekre. Szerencsére a pozitív emberi emóciók, érzelmek is megjelennek az alkotásokban, ami jelzi, hogy legyen bármilyen a környezet, az ember ugyanúgy tud szeretni, nevetni és örülni, mint ahogy bánkódni is.

Az Élettörténetek legfrissebb kiadásának alkotói: dr. Orosz Tóth Miklósné, Fintor Károlyné, Deményfalvi Károly, Dombóvári István, Babicz Pálné, dr. Dolinay Tamás, Földesi Sándor, Jászainé Kosztik Lídia, Telepóczkyné Farkas Márta, Czabán József, Feketéné Kun Ildikó, Görömbei Péterné, Gunyecz Józsefné, Gyurján Istvánné, Kára Zoltánné Bodár Katalin, Szabó Veronika, Vezséné Gerzon Ilona, Kiss Gyula.

Levonja a tanulságot

– Nagyon izgalmas visszatekinteni a múltamra. Bármiről is írok, a végén mindig levonom a tanulságot azért, hogy a jövő nemzedéke is okuljon belőle. Megtiszteltetés, hogy én is részese lehetek ennek a színvonalas kiadványnak – jegyezte meg Feketéné Kun Ildikó balettmester, aki Az a piros gyakorlópapucs címmel írta le magvas gondolatait a könyvben.

LTL



Vásárosnamény.
SZON.HU






hirdetés