A korábbi években a működési nehézséggel küzdő önkormányzatok két külön forrásból részesülhettek kiegészítő támogatásban. Az egyik az ÖNHIKI („Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása”) néven ismert, a nemzetgazdasági miniszter döntési jogkörébe tartozó juttatás. A másik a belügyminiszter döntési kompetenciáját képező, az önkormányzatok egyedi sajátosságait jobban szem előtt tartó támogatási rendszer, mely 6/3. vagy méltányos ÖNHIKI néven ismert az önkormányzatok világában.
Ez évtől a két külön rendszert megszüntette a kormány, a rendelkezésre álló költségvetési forrás nagyságrendje pedig többszörösére emelkedik. A 2011-ben az önkormányzatok működőképességének megőrzését 31,137 milliárd forint segíti az ÖNHIKI rendszerben, mely az előző évi támogatás közel háromszorosa.
– Minden létező alkalmat kihasználunk a spórolásra. A működőképesség biztosítására olyan intézkedéseket hoztunk, ami után ettől többet már nem tudunk húzni a nadrágszíjon – mondta Daku Attila, Tiszabezdéd polgármestere. – Az önkihis pályázatba kizárólag azokat a tételeket tettük bele, amikre a jogszabály lehetőséget nyújt, így alakult ki a 46,849 millió forintos összeg, amelyből 12,340 millió a szállítói számlatartozás. Az alapfokú oktatás alulfinanszírozása 4,5 millió forintnak felel meg. A hiány napi működési gondokat eredményez. A takarékosság jegyében intézményi társulást kellett létrehozni, ami osztályösszevonással és négy pedagógus-álláshely megszűnésével járt. Előfordult, hogy az orvosi rendelőben kikapcsolták az áramot egy időre, ha nem kapunk kellő támogatást, hasonlóan kellemetlen esetek fordulhatnak elő. Reménykedünk a pozitív elbírálásban.
A közel 2 ezres lélekszámú Tiszabezdédhez hasonlóan a mintegy 9 ezres lakosú Vásárosnaményban sincs kolbászból fonva a kerítés. A beregi városban 100 millió forintot igényelt az ÖNHIKI révén, miközben a működési hiány 278 millió forint.
– Ha az igényelt összeg töredékét megkapjuk első körben, már az is nagy segítség. Hiú ábránd, hogy bárki is megkapná a teljes tételt – fejtegette Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere. – Az ÁSZ-vizsgálat kimutatta, hogy az előző ciklusban a felhalmozási kiadások 659 millió forinttal meghaladták a felhalmozási bevételeket. A Szilva Fürdő egy olyan luxusberuházás, amely csak ebben az esztendőben 70 millió forintot visz el. Kétségkívül a tűréshatáron vagyunk, a folyószámla- és a munkabérhitel véges, és az OTP erőteljesen átgondolja a támogatás odaítélését. Elkezdtük egy gazdasági ellátó szervezet kialakítását, mellyel megtakarítást szeretnénk elérni belátható időn belül.
Rohod 23 millió forint „önhikire” pályázott, amiből főképp a felhalmozott közüzemi tartozásait kívánja kiegyenlíteni az adósságban úszó önkormányzat. – A gáz-, áram- és vízszolgáltatónak és a hulladékszállítást végző cégnek is tartozunk. Több havi elmaradásunk van a közétkeztetést végző vállalkozóval szemben is, akinek egyre fogy a türelme – mondja Czakó Sándor, a falu jegyzője.
– Az igényelt támogatás elnyerése az egyetlen mentőöv, ami – időlegesen – kihúzhat minket a bajból. Ha a 23 milliónak csak a töredékét kapjuk meg, mihez kezdjünk, melyik számlát rendezzük és melyiket nem? A gyerekek és a szociálisan rászorulók tányérja maradjon üres vagy valamelyik szolgáltató függessze fel a szolgáltatását Rohodon? Mindegyik verzió tragikus lenne, ezért nagyon bízunk benne, hogy június végén kedvező elbírálásban részesül a településünk. Amennyiben nem, az önkormányzatnak el kell döntenie, „melyik ujját harapja”… – tette hozzá.
- Ladányi Tóth Lajos, Palicz István -