Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése - © Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület
A Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület 2011. augusztus 30-ai rendes közgyűlésén négy napirenddel kapcsolatosan hozott döntést Vásárosnaményban.
Első napirendi pontként szerepelt az egyesület munkaszervezetének szakmai beszámolója. A közgyűlés kiegészítések és észrevételezések nélkül elfogadta a beszámolót, mely egészen 2008. novemberétől napjainkig elemzi a munkaszervezet szakmai munkáját.
A korábban-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság által már elfogadott alapszabály-módosításnak köszönhetően második napirendi pontban két új szervezet tagfelvétele is megtörtént, melyek a vállalkozói-, illetve a civil szférát erősítik a tagságban.
Az egyesület közgyűlése maximális megelégedését fejezte ki a harmadik napirendi pontban hozott döntésével, mely szerint továbbra is a meglévő munkaszervezetet bízza meg az egyesület vidékfejlesztési feladataival.
Utolsó napirendi pontként az egyesület tisztségviselőinek posztjukban való megerősítésére került sor. Az egyesület elnöke-, alelnöke és minden elnökségi tag továbbra is a tagság bizalmát élvezhette a döntések eredményeképpen.
Az egyesület közgyűlése döntéseinek meghozatalával biztosította azokat az előírásokat, melyeket az 54/2011. (VI.10.) VM rendelet írt elő a LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről és így a térségben a Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület továbbra is viselheti a LEADER HACS címet.