2012.06.4 11:35; Frissítve: 2012.06.4 11:35


Megyei elsősegélynyújtó verseny Vásárosnaményban

Megyei elsősegélynyújtó verseny Megyei elsősegélynyújtó verseny
Vásárosnamény - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vöröskereszt június 2-án Vásárosnaményban rendezte meg azt az elsősegélynyújtó versenyt, ami immár több mint 40 éves múlttal rendelkezik a karitatív szervezet történetében.
SeraZOlvasó Riporter

Az esemény lebonyolításában a szakmai segítséget az Országos Mentőszolgálat Észak-Alföldi Régiójának szabolcs megyei mentőtisztjei és mentőápolói biztosították. A verseny megnyitóján Dr. Pápai György az OMSZ régióvezető főorvosa elmondta, kiemelkedő fontosságú, hogy minél többen rendelkezzenek elsősegélynyújtó ismeretekkel, hiszen ezen sokszor emberek élete múlhat és egy ilyen rendezvény elősegítheti ennek az elsajátítható tudásnak a népszerűsítését.

Húsz öt fős csapat indult a versenyen, hogy a különböző helyszíneken megmérettesse tudását. A minél hitelesség érdekében 33 sérültet imitáltak a vállalkozó gyerekek. A feladatok között volt számos olyan szituáció, ami sajnos gyakran előfordul a mindennapi életben. Közlekedési és háztartási balesetek, valamint egyéb egészségügyi problémák miatt kialakuló krízishelyzet. Az ifjúsági és a felnőtt kategóriában kettős záhonyi siker született, a Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a Dr. Béres József Kollégium csapata végzett az első helyen. Gyermek kategóriában  Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka nyerte el az első helyezést.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain
Írjon nekünk!
Cikkek innen: Vásárosnamény
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása