Nem minden lövés pontos – Egyszerűbb lenne otthon a tévé előtt, de az nem akkora élmény

Csendélet a magaslesen
Csendélet a magaslesen - © Fotó: Vári István
Vásárosnamény, Beregdaróc – Több évtizede járja sportvadászként a beregi erdőket Vári István. Emlékeit már több könyvben is megörökítette, most lapunk számára a legutóbbi napok élményeit mesélte el. Történetéből az önirónia sem hiányzik, hiszen olykor nem minden lövés pontos…

A tavalyi év második felében nemigen járt vadászni a Vásárosnaményban élő Vári István: egyrészt az afrikai sertéspestis miatt nem is lehetett vaddisznóra vadásznia, másrészt a tilalom feloldása után számos hatósági előírásnak kellett volna megfelelnie, s ez a szigorítás a kedvét szegte. Mindez azonban már a múlté, ugyanis ezekben a napokban szinte minden délután elindul a határba barátjával, Liba Endrével.

Lenyűgözően szép

Kérésünkre élményeit megosztotta lapunk olvasóival is.
– Jól mondják azt, hogy az öregek már üljenek otthon a fenekükön. De hát én még nem érzem magam teljesen öregnek! Igaz normálisnak sem nagyon, hogy ebbe a mostani cudar időben kinn ülök az erdő közepén és várom a vadat. A minap Endre barátommal úgy döntöttünk, hogy megnézzük a szórókat és teszünk rá egy kis csemegét a vadaknak. Nem illett volna hazamennem anélkül, hogy ne fagyasszam meg magam. Láttam több vadat is akkor, de vadászpuskám aznap némaságra ítéltetett. Nem is bántam, hiszen az erdei téli táj lenyűgözően szép volt, teljesen kikapcsolódtunk a természetben. Másnap újra a vadászat mezejére léptünk Endre barátommal. Először a Lukovics erdőben próbálkoztunk, ahol sikerült egy őzsutát elejtenem. A fényképezés elmaradt, mert valami kicsapott egy darabot az orromból, és az eléggé vérzett. Úgy meg furcsán néztem volna ki, hiszen sokan azt hitték volna, hogy az őzike visszalőtt.

Közel az államhatárhoz

– Később aztán átmentünk a Beregszászi erdőben lévő lesemre. Ott is leadtam egy lövést, de nem vagyok rá büszke, ugyanis csak megsebesítettem az őzet. Keresés közben ránk sötétedett, nem jártunk sikerrel, az őz nem lett meg. Azt sem tudtuk Endrével, hogy merre járunk, csak sejtettem, hogy az ukrán államhatárhoz már nagyon közel lehetünk. Elég volt visszatalálni az autónkhoz. Nagyon megvisel, ha egy sebzett vadat nem tudok terítékre hozni. Így már régen jártam. Látszik, hogy öregszem! – jegyezte meg ironikusan Vári István. – Pisti, a vadőrünk megígérte, hogy reggel Alival, a kutyával megkeresteti, de nem találta meg.


Vári István és Liba Endre | Fotó: Vári István

– Pár nap múlva Endrével megint csak vadásztunk. Újra sikerült elejtenem egy őzsutát. Az elején még szép időnk volt, de estére feltámadt az erős, hideg szél. Az eső is rákezdett, ami később átcsapott havas esőbe. Még a fedett magaslesen is eláztam, de hát a vadászat már csak ilyen. Tudom, egyszerűbb lenne odahaza a tévé nézése mellett a meleg szobában, de az nem akkora élmény.

Figyelmeztetés az autóból

– Hétfőn a daróci határban a lesek közelében lévő szórókat kerestem fel Endrével, aki nem vadászik, csupán a kísérő szerepét tölti be ezeken az utakon. Szeret a természetben tartózkodni, én meg örülök, hogy nem vagyok egyedül. Gyakran a kocsiban marad, amíg én a lesen fagyoskodom. Többször előfordult, hogy rám szólt telefonon: legyek éberebb, mert mozgást lát a közelben. Szóval most hétfőn még csak 15 óra körül járt az idő, amikor az egyik szórónál megállva a közelben észrevettünk egy arra bóklászó rókát, amit aztán sikerült is terítékre hoznom. Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak! – tette hozzá befejezésül Vári István.

MML



Vásárosnamény.
SZON.HU






hirdetés