Tájgazdálkodási program indul a Beregben

Tarpa – A holtmedrek, erdők és a mély fekvésű területek vízellátását elősegítő, 1,2 milliárd forint értékű tájgazdálkodási program indul a beregi árapasztó tározó területén. A belföldi és uniós támogatású vízügyi fejlesztés nyitórendezvényét szerdán tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Fetivizig) konzorciumában, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló beruházás a térségben húsz települést és mintegy 22 ezer embert érint.

Kató Sándor, a Fetivizig műszaki igazgatóhelyettese az eseményen elmondta, elsősorban a csatornák rekonstrukcióját és a vízügyi műtárgyak felújítását, építését tartalmazó projekt révén nagymértékben javul a területek vízzel való ellátottsága, lehetőség lesz a belvizek visszatartására és hasznosítására, illetve a vízpótlásra is.

A szakember előadásában felidézte, a 2015 végére elkészült, 58 millió köbméter víz befogadására alkalmas beregi árapasztó tározóval már megvalósultak a tájgazdálkodási program első elemei, a felszíni vízkészletek megőrzésére azonban a vízrendszer bővítésére volt szükség. A tározóval a víztöbbletet lehet elsősorban kezelni, a vízhiányos és aszályos területek vízpótlását azonban a tájgazdálkodási programban lehet elősegíteni – magyarázta.

A program a táj- és a természetvédelmet, valamint a turizmus fejlesztését egyaránt támogatja – tette hozzá.

Kató Sándor a térségi fejlesztésekről szólva megjegyezte, 2010-től csaknem 46 milliárd forint értékű vízügyi és vízgazdálkodási fejlesztés valósult meg a Beregben. A következő beruházás a Tisza tivadari szakaszán egy 2,3 kilométeres töltésfejlesztés lesz, és fejlesztik a monitoring rendszert is.
A tájgazdálkodási programban csaknem 57 kilométeren csatornarekonstrukciót végeznek el, megújul 73 vízügyi műtárgy, 26 vízvisszatartó és vízkormányzó műtárgy épül. A területek vízellátását három vízpótló csatorna segíti majd, a Tiszánál létesítendő szivattyúval pedig szükség szerint juttatható víz a beregi térségbe.

Emellett a vízszintmérők telepítésével és a belvíz-szivattyúzási adatfeldolgozó program megújításával folytatódik a monitoring és üzemirányítási rendszer fejlesztése is.

– MTI –



Vásárosnamény.
SZON.HU






hirdetés