Visszatekintő – Beregből nyíló bírságzsilip

Akt.:
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője mutatta be a Véda-rendszert
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője mutatta be a Véda-rendszert - © Fotó: Pusztai Sándor
Vásárosnamény – Az a cél, hogy minél kevesebb közlekedési kihágást kövessenek el az állampolgárok.

KAFIR, KKEP, RZs, Véda. Bereg fővárosában lehullt a lepel egy verőfényes áprilisi délelőttön – kiderült, hogy valójában mit is takarnak a mozaikszavak és a fantázianevek. Az akkor már egy hete élesben üzemelő kamerahálózat gyakorlati működését bemutató rendezvényen testközelből szembesülhettünk a Közlekedésbiztonsági Automatizált Feldolgozó és Információs Rendszerrel, ahová a Közúti Közlekedési Ellenőrzési Pontokról érkeznek az információk a Robotzsaru segítségével, ami a közúti intelligens kamerarendszer hathatós közreműködésével szerez majd sokaknak kellemetlen, elgondolkodtató perceket.

Odafigyelnek a sebességre

Megerősítették, hogy a jogsértések feldolgozását és a közigazgatási hatósági eljárásokról szóló értesítések kiküldését a rendőrség vásárosnaményi (2014-től) és szombathelyi (2010 óta) adatfeldolgozó központja végzi.

– A Duna vonalától nyugatra, illetve a Budapesten elkövetett szabályszegések esetén a Vas Megyei Rendőr-­főkapitányság, míg a Dunától keletre, valamint Pest megye területén elkövetett szabályszegéseknél a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata folytatja le a járművek üzemben tartóival szemben az eljárásokat – közölte Farkas Szabolcs rend­őr alezredes, az adatfeldolgozó vezetője.

A Véda-rendszer kamerái észlelik a sebességtúllépést, a tilosjelzéseken áthaladást, képesek kontrollálni a záróvonal átlépését, a biztonsági öv használatát, a buszsávra, az autópálya leállósávjára, a behajtási tilalomra, továbbá a kötelező haladási irányra vonatkozó szabályok betartását.

– A kamerák érzékelik a metaadatokat, amelyek az adatátviteli hálózat segítségével eljutnak a Közlekedésbiztonsági Automatizált Feldolgozó és Információs Rendszerhez – tette hozzá Farkas Szabolcs.

KM-LTL


Működő fogaskerekek

A vásárosnaményi feldolgozóban fogaskerékként csatlakozik egymáshoz a döntéshozatali, a jogorvoslati, a végrehajtási és a működést támogató osztály. Rendezett, kulturált az épület, ahol a dolgozók a rendszerek zökkenőmentes működését felügyelik: ellenőrzik az ügyeket, azok adatait. A határozat borítékolása és a tértivevény nyomtatása automatikus, gyakorlatilag emberi kéz érintése nélkül készül el a jogsértésről szóló határozat. Amit ha kézhez kap a címzett, megemlegeti a Védát.




Vásárosnamény.
SZON.HU






hirdetés