Vasvári Vivien Miamiba ment szülni, hogy a fiából akár amerikai elnök is lehessen

Vasvári Vivien Miamiba ment szülni, hogy a fiából akár amerikai elnök is lehessen
© Fotók: Instagram
Budapest, Nyíregyháza – Vivi úgy döntött, hogy Miamiban hozza világra gyermekét, és lőn, így is lett, ám annyit máris elárulunk, hogy nem két forintba került ezt a kaland.

– Nagyon szerettük volna, ha amerikai állampolgár lesz a fiunk, mert úgy sokal több esélye van mindenre a világon. Itt állják a tanulmányai teljes költségét amíg iskolás, és rengeteg kiváltságot-támogatást kap ezen felül, sőt, így még elnök is lehet – mondta Vivi a Blikknek.

És hogy mennyibe került ez? A szülészorvos, a kórházi ottlét, a privát szoba, a gyermekorvos, az oltások és egyebek átszámítva 10 millió forintba kerültek.

– Otthon egy átlagember is kifizet félmilliót egy szülésért, mert a legjobbat akarja a gyermekének. Ráadásul korábban majdnem ráfáztam, az egyik kórházban egy sima cisztaműtét miatt ki akarták venni a petefészkemet is, a magánintézményben pedig megmentették. Most nem kockáztattam. Egyébként is egy normális babakocsi is nyolcszázezernél kezdődik – mondt a büszke anyuka.

A szülés egyébként másfél óra alatt, érzéstelenítés nélkül, természetes úton zajlott le, és a büszke apuka is benn volt, sőt, végig videózott.

Forrás: blikk.hu


Fotó: Instagram
Budapest, Nyíregyháza - Viviékhez megérkezett a trónörökös, kisfiúnak adott életet a luxusfeleség. Vivien vasárnap az Instagramon jelentkezett be a szülőszobáról, később pedig hozzászólásban jelentette be a nagy hírt. Minden a legnagyobb rendben. 1,5 óra alatt sikerült a világra hoznom a kisfi...

Forrás: instagram
Budapest, Nyíregyháza - Úgy tűnik, komoly párkapcsolati válságot okozott Luxi Röfi, a törpemalac, amivel Vasvári Vivien lepte meg a kislányát karácsonyra. A család férfi tagjának egyáltalán nem nőtt a szívéhez a kismalac, és ez perpillanat igen komoly konfliktusforrás Vivi és a férje között. Olyanny...








hirdetés