Vb-2018 – Hatvan év kellett a svédeknek az újabb sikeres nyitányhoz

A svédek védője, Andreas Granqvist ünnepel a Dél-Korea elleni mérkőzésen
A svédek védője, Andreas Granqvist ünnepel a Dél-Korea elleni mérkőzésen - © Fotó: AFP/ Martin Bernetti
Moszkva – Svédország hatvan év elteltével nyerte meg ismét nyitómérkőzését labdarúgó-világbajnokságon.

Az északi csapat hétfőn 1-0-ra verte a dél-koreaiakat Nyizsnyij Novgorodban, azt megelőzően viszont 1958-ban, hazai környezetben győzött legutóbb a vb-nyitányán. Solnában 3-0-ra múlta felül a mexikóiakat, azóta hét alkalommal nem sikerült nyernie első pályára lépése alkalmával.

Mindkét győztes találkozón tizenegyeset ítéltek a svédeknek, s mindkétszer a 4-es számmal játszó csapatkapitány – Nils Liedholm, illetve Andreas Granqvist – állt a labda mögé, és sikeresen hajtotta végre a büntetőt. 1958-ban az a második gól volt, ezúttal viszont győzelmet ért a mérkőzés egyetlen találata.

Hatvan éve a sikeres első mérkőzés után a svédek a döntőig meneteltek, amelyben 5-2-re kikaptak a braziloktól.

A svédek a hosszabbítás utáni tizenegyespárbajokat leszámítva eddig nyolc büntetőt végezhettek el a világbajnokságokon, s ezekből ötöt értékesítettek – a nemzetközi szövetség összesítése alapján.

– MTI –


Vb-2018 - A svédek büntetővel győzték le a dél-koreaiakat
Nyizsnyij Novgorod - A svédek 11-esből szerzett góllal 1-0-ra legyőzték a dél-koreai csapatot hétfőn az F csoport első fordulójának Nyizsnyij Novgorodban rendezett mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon. Eredmény F csoport, 1. forduló: Svédország-Koreai Köztársaság 1-0 (0-0) N...

Fotó: AFP
Moszkva - Az egyiptomi válogatott játékosa, Esszam El-Hadarj szerint az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságon pályára lépő kapusok a nemzetközi szövetség (FIFA) áldozatai a tornán használt új labda miatt. "A FIFA és az egyre gyorsabban fejlődő labdarúgás áldozatai vagyunk. Négyévente vá...








hirdetés