Vb Sebestyénnel és Zákánnyal

Vb Sebestyénnel és Zákánnyal
Calgaryban, a világbajnokságon javítani szeretne a TSC Európa-bajnoka.

Az Európa-bajnokság, illetve az olimpia után az évad harmadik jelentős megméretése
vár a jövő héten a műkorcsolyázókra: a világbajnokság Kanadában, Calgaryban.
Természetesen Sebestyén Júliával, aki immár régi-új edzőjével, Gurgen Vardanjannal
vesz részt a tengerentúli megméretésen.

Köszönöm, jól vagyok, sokat dolgoztunk az elmúlt napokban – kezdte
2004 kontinensbajnoka. – Gurgen örült, hogy ismét segíthet nekem, nagyon
figyel rám, már a szárazon is, hogy helyesen melegítsek be. Még csak két hete
vagyunk újra együtt, s ez az idő azért nem túl hosszú, de úgy érzem, vannak
már jelei a közös munkának. Elsősorban az ugrásaimat igyekeztünk stabilizálni,
hogy azok álmomból felkelve és stresszhelyzetben is menjenek.

Elsősorban önmagát

A menetrend (március 20-25.)

Férfiak
Selejtező: hétfőn 9.15-től, illetve 19 órától (A és B csoport)
Rövidprogram: kedden 15.30-tól
Kűr: csütörtökön 15.45-től

Nők
Selejtező: szerdán 9.15-től, illetve 19 órától (A és B csoport)
Rövidprogram: pénteken 10.30-tól
Kűr: szombaton 12 órától

Az idei lyoni Eb-n 14., míg a torinói ötkarikás játékokon 18. helyen végző
klasszis szeretné megmutatni, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ebben
a szezonban eddig elért.

Valamelyest talán csökkent az elvárás velem szemben azzal, hogy az éven
ez idáig nem úgy jöttek össze a dolgok, bár én mindig jó teljesítményt várok
el magamtól
– fogalmazott a kilencedik felnőtt-vb-je előtt álló Sebestyén
Júlia. – Éppen ezért azt mondom, hogy elsősorban önmagamat kell legyőzni.
Szeretném ismét valódi tudásomat hozni, végig koncentrálva, tele önbizalommal.
Csak az utolsó pillanatban, hétfőn repülünk Calgaryba, hogy ne kelljen sokat
foglalkozni az átállással, amivel egyébként a korábbi amerikai versenyeimen
sem volt probléma.

A hét eleji kvalifikációban valamennyi korcsolyázó elindul, közülük a legjobb
harminc nyer jogot arra, hogy bemutassa kötelezőjét, majd huszonnégyüknek lesz
módjuk kűrjük lefutására.

Felnőttből az első

A férfiaknál egyéniben Tóth Zoltán képviselte a magyar színeket a torinói olimpián,
nem is rosszul, hiszen bemutathatta szabadprogramját, s végül a 24. lett. A
sportoló azonban nem folytatja pályafutását, ezért a szövetség képviselői megnézték
a Tiszaújvárosi SC bajnoki ezüstérmesét, Zákány Bertalant.

Produkciója meggyőzte őket, így aztán ő is utazik Kanadába: – Remekül érzem
magam, lelkileg fel vagyok dobva, mivel ez lesz az első felnőtt-világbajnokságom
– mondta lapunknak a 22 esztendős, miskolci születésű koris. – Most jól
mennek a dolgaim, ráadásul a térdem is helyrejött, úgyhogy mindenképpen szeretnék
azon huszonnégy ember között lenni, aki lefuthatja majd a kűrjét
.

M. I.








hirdetés