Véber György: a Nyíregyháza célja az élvonalba jutás

Véber György: a Nyíregyháza célja az élvonalba jutás
© Fotó: ÉM-archív
Budapest – Az első osztályba jutás a célja a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusnak az új vezetőedzővel, Véber Györggyel.

A 47 éves szakember az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában azt mondta, előzetesen nem számított erre a lehetőségre, de a folyamat gyorsan lezajlott, az első megkeresést a második találkozó alkalmával szerződéskötés követte.

A Nyíregyháza szerdán kiesett a Magyar Kupából, miután 3-2-re kikapott Kozármislenyben. Véber azt mondta, bár a kispadra még nem ülhetett le, ez volt az első alkalom, hogy taktikai értekezletet tartott a csapatnak.

“Ez a hét a tapasztalatszerzésről szól, a kupameccsen volt, ami tetszett, s volt, ami nem, most viszont már a hétvégi, Kisvárda elleni idegenbeli rangadóra kell koncentrálnunk” – mondta az edző, aki szerint “nagy tempóban” kell elkezdenie a munkát az együttesnél.

Véber György célja, hogy a következő hat fordulóban “lőtávolon” belül maradjon a Nyíregyháza az NB II-es tabellán, amelyen most nyolcadik, nyolc ponttal lemaradva a listavezető Balmazújvárostól.

“A másodosztályban 19 mérkőzés után jön a téli szünet, sok a meccs, van lehetőség javítani, az NB I-be jutáshoz pedig minden adott a klubnál, és remélhetőleg az én személyem is segít a cél megvalósításában” – jelentette ki a szakember, s hozzátette: testhezálló feladatnak érzi az együttes irányítását, mert Nyíregyházán erős a játékosállomány, megfelelőek a körülmények, így csak az elvégzett munkán múlik majd, hogy sikerül-e feljutni az élvonalba.

A két évvel ezelőtt kinevezett Mátyus János szombaton, a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után mondott le.

– MTI –








hirdetés