2011.04.13 18:38; Frissítve: 2011.04.13 18:38


Vége a bajnokságnak, a hatodik lett az NRK

Vasárnap már érezni lehetett valamit, hiszen a vendég székesfehérváriak biztosan nyertek az NRK ellen. A női röplabda extraliga zárószakaszában a két csapat az ötödik helyért küzd, pontosabban már csak küzdött.

A két győzelemig tartó párviadal második és egyben zárómeccsét szerda este játszott a székesfehérváriaknál. A Katonát is nélkülőző nyíregyháziak ugyan úgy utaztak el: mindent megtesznek azért, hogy még egyszer megmérkőzhessenek ellenfelükkel, mégsem így lett.

A fehérváriak vasárnap már megkóstolták a győzelem ízét és annyira tetszett nekik, hogy nem adtak esélyt a vendégeknek. Így véget ért a párviadal, a bajnokság, az NRK a tavalyi ötödik hely után most hatodikként zárta a problémákkal tűzdelt bajnoki szezont.

MÁV Előre SC-NRK Nyíregyháza 3:0 (16, 8, 16)
Székesfehérvár, 200 néző, v.:Szabó, Kiss.
MÁV Előre: Meek, Kondor, Vacsi, Dzunics, Antal 11, Tálas. 9. Csere: Deli (liberó). Pintér. Edző: Fésüs Irén.. NRK: Erdős, Jakab, Roma, Poór, Ilyés, Erdősné. Csere:Petróczy (liberó), Pető , Sitku, Dávida. Edző: Kőhalmi Richárd.

Mesterszemmel

- Mán László -

Kőhalmi Richárd: – Hosszú, viszontagságos bajnokságon vagyunk túl. A célt elértük a fiatal csapattal, igaz lehetett volna szebb is a vége.

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK szon-sportoldal
A Steaua és a Szaranszk is vendégségbe érkezik
Egymást érik majd a különböző események a Nyírsuli Kft.-nél – az ovisoktól a szépkorúakig mindenki [...] tovább »
Futnak és kerékpároznak a Bükkben
Miskolc, 2012. május 25., péntek (MTI) - Június 9-én 20. alkalommal rendezik meg a Bükki Hegyi Maraton [...] tovább »
Forma 1: bombát találtak a monacói pályán
Bombaszakértők egy feltételezhetően robbanóeszközt tartalmazó csomagot távolítottak el csütörtök este a [...] tovább »
Karfeszítéssel nyert Végrehajtó
Bearanyozta az elmúlt hétvégéjét Szabó Gábor Végrehajtó. A Nyíregyházi Pitbull Kelly versenyzője is ott volt [...] tovább »
Strasbourgi tenisztorna – Babosék drámai veresége az elődöntőben
    Budapest/Strasbourg, 2012. május 25., péntek (MTI) - Babos Tímea - a tajvani Hszie Szu-vej [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés