Ez volt a tizedik. Olaszos őszt tudhat maga mögött a Nyíregyháza Spartacus NB II-es focicsapata. A vasárnapi szezonzárón Kispesten is döntetlennel zárt Gálhidi György együttese, a tizenöt bajnokiból tízet zárt egy ponttal a nyíregyházi klub.
– Felemás érzéseim vannak a kispesti mérkőzésről. Az első félórában ott vált játékosaim lábában a fárasztó utazás, majd a hazaiak gólját követően felvette a ritmust a csapat. Szünet után folytatódott mindez, jól játszottunk, sikerült is az egyenlítés. Ezt követően aztán már nem tudtuk döntésre vinni dolgot.
– Azt is megjegyezném, hogy a kispestieknek két korábbi mérkőzését láttam, azokhoz képest vasárnap kifejezetten jól játszott a fiatalokkal tűzdelt csapatuk. A védekezésünk viszonylag stabil volt, a középpályán Reznek ismét jól játszott, és Batizi-Pócsi teljesítményével is elégedett vagyok Elől Salami sajnos társ híján nem tudott mit kezdeni a hazaiak védőivel.
– Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, ebben a meccsben nem volt több. A hajrában volt pár meleg helyzet a kapunk előtt, igaz mi is vezettünk pár veszélyes, góllal is kecsegtető akciót.
A klubnál továbbra is változatlan helyzet miatt a játékosok már úgymond kényszabadságra is mentek, ám ennek aligha örülnek. Inkább edzettek volna még jó pár napot, mert az azt is jelentené, hogy megkapták azt ami jár neki, futotta volna az albérletekre… Hogy mi lesz a klub jövője? Ez még nyitott kérdés…
- Mán László -