Hová siet, fiatalember?

Akt.:
Ami sok, az sok. Ez jár az eszemben, amikor a belvárosi körúton, ahol én ötvennel haladok hűséges autómmal, immár negyedszer kürtölnek rám hegyesre felnyírt hajú fiatalemberek, sürgetvén, hogy tapossak jobban a gázra, ne cammogjak, mint egy kivénhedt medve. Kettő a fülsiketítő tülkölés közben csaknem belerohan az előtte szintén a szabályoknak megfelelően közlekedő autóba, míg a harmadik a járdaszegélyről döccen vissza az úttestre, kis híján fejre állítva hivalkodóan látványos márkáját. Angyal Sándor írása.

Nem véletlenül történik sok baleset az utakon, némely úrvezetők – de olykor teherkocsisok is – úgy vágtatnak, csaknem száz kilométeres sebességgel, mintha életmentéshez robognának – talán nem sokkal később értük vijjog a mentőautó…

Azért a rendőrök sem tétlenkednek, s a kevésbé szembetűnő helyekre kirakott sebességmérő készülékek is teszik a dolgukat. Az idei első félévben 6,5 milliárd forint bírságot szabtak ki hazánkban gyorshajtásért, tehát havonta több, mint egy milliárdot kellett fizetniük a meggondolatlan vagy csak hőbörgő közúti száguldozóknak, ami azért nem kevés. Mindehhez közel kétszázezer bírságlevelet postáztak ki, köztük a legszigorúbból, az egyenként 300 ezer forintos büntetésből ötvenhárom darabot.

Úgy tűnik mindebből, hogy egyes őrült száguldóknak semmi sem drága, pedig azokból a büntetésre elfecsérelt milliárdokból nagyon sok benzint vehettek volna, amivel, ha némileg lassabban hajtanak, jóval tovább is érnek. A magunkfajta szabálykövető korosabbak pedig már azért is hálásak lennénk, ha a nyírt hajúak a tülkölésükkel nem hoznák ránk a frászt.

Angyal Sándor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés