Vér, verejték – győzelem!

Mint annyiszor már, Villám Lilla (13) és a Fatum előtt ismét a Vasas képzte akadály tornyosul
Mint annyiszor már, Villám Lilla (13) és a Fatum előtt ismét a Vasas képzte akadály tornyosul - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Hollósy László a Vasas elleni párharc hazai nyitányán mutatkozik be a bajnoki porondon is.

Szép volt, jó volt, nagy siker a kupagyőzelem, amit istenigazából megünnepelni sincs idő. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata pénteken (kezdés: 19 óra) már a bajnoki porondon érdekelt: hazai pályán, jelesül kezdi a Vasas elleni – az egyik fél két győzelméig – tartó párharcot. A tét pedig nem más, mint az elődöntőbe jutás.

Vagyis megint a fővárosiak „jönnek szembe”, mint annyiszor az évad során. Az aktuális csata lesz a nyolcadik összecsapás ebben az idényben (és a kiírás értelmében lesz kilencedik meccs is…), és bár zsinórban hatszor a Fatum kerekedett felül, a statisztika mit sem számít. Újra meg kell feszülni, hogy a Nyíregyháza kerekedjen felül. Nem mellesleg, Hollósy Lászlónak, az elmúlt héten kinevezett edző eddig kimaradt a tusakodásból, a szakvezető ezúttal debütál a a Continental Arénában. Mindenesetre eddig jó ómennek bizonyult jelenléte, mindjárt fényes diadallal indított a kupafináléban. De ez egy másik történet.

– Ami most kezdődik, az egy külön műfaj, a lányokban is ezt tudatosítottam, innentől minden meccs olyan, mintha egy kupadöntőt játszanánk – nyomatékosította Hollósy László, a nyíregyháziak szakvezetője. – El kell felejteni mi történt az elmúlt vasárnap, maximális koncentrációval lehetünk csak eredményesek. Biztos vagyok abban, hogy foggal-körömel küzdő Vasassal találkozunk, ugyanakkor látom a csapat tagjain, hogy nem elégedtek meg a kupagyőzelemmel, továbbra is éhesek a sikerre. Vérrel-verejtékkel kell feltörölnünk a pályát a győzelem érdekében!

KT



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés