Veronai buszbaleset – BM: tart a nyomozás a tragédia ügyében

Veronai buszbaleset – BM: tart a nyomozás a tragédia ügyében
© Fotó: AP
Budapest – A veronai buszbaleset ügyében tart a nyomozás – közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A tárca emlékeztet arra, hogy a buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai kirándulásokat és szigorította a jogszabályokat.

Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel tizenheten haltak meg, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon 56-an utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a 2 sofőr.

A Blikk a hétfői számában – az egyik áldozat apjára hivatkozva – azt írta, a műszaki igazságügyi szakvélemény szerint az autóbusz honosítási vizsgájánál “kozmetikázták, meghamisították” az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. A cikk szerint egy szerelő azt vallotta, hogy évek óta illegális üzemanyagtartályokat építettek be a buszokba. A póttartályt az érintett busznál nem rögzítették megfelelően.

Az apa elmondta, ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést az üzemeltető cég ellen, akkor a szülők teszik meg azt.

– MTI –


Mécsesgyújtás a Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt egy évvel ezelőtt.
Verona, San Martino Buon Albergo - "Szívünk, lelkünk örökre itt maradt, ahonnan a mi angyalaink felemelkedtek a magasba" - mondta a tavaly január 20-i buszbalesetben elhunyt Simonffy Botond édesanyja az áldozatok emlékére emelt emlékmű felavatásán San Martino Buon Albergo ifjúsági parkjában szombato...

Budapest - Továbbra sincs gyanúsított a veronai buszbaleset ügyében, a rendőrség szeptember 21-ig hosszabbította meg a nyomozást - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányságnak az MTI megkeresésére csütörtökön küldött válaszából. Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a rendőrséget, hogy az ügyben...








hirdetés