Vérrel pecsételt osztálykirándulás

Súlyos szúrt sérüléssel szállítottak kórházba egy miskolci középiskolás diákot a tanulmányi kirándulás színhelyéről Szilvásváradról. A véres esemény egy hónappal a történtek után derült ki, mert az “elkövetés” helye szerinti kórházba vitték a fiút.

Éppen egy hónapja indult utolsó közös osztálykirándulásra a Diósgyőri Gimnázium 11/ A osztálya, de a boldog, búcsúzó együttlét horrorisztikus krimivé alakult át. Az egyik fiút ugyanis súlyos szúrt sérüléssel kellett kórházba szállítani az éjszaka folyamán, ahol műtétet hajtottak végre rajta. 

Vizsgálat indult

A megrázó történet örök nyomot hagy az osztály, és az osztályfőnök életében is. Az esetről azonban senki nem tájékoztatta a nyilvánosságot, míg a minap egy telefonáló bizonyos információkat juttatott el szerkesztőségünkbe. Ennek nyomán jutottunk le az iskolához, a Volánhoz, és az egri nyomozóhatósághoz is. Mint kiderült, a bejelentés valóságos tartalmú.

A körülmények megítélésében lehetnek véleménykülönbségek. A Borsod Volán Zrt. azon az állásponton van, hogy a cég sofőre, aki a buszt vezette, nem vádolható azzal, hogy ő szúrta volna meg tanulót. Mindenképpen megvárják a nyomozás eredményét.

Balláné Kerekes Judit, a cég szóvivője ugyanakkor elmondta, hogy fegyelmi vizsgálatot indítottak az ügyben. Kérdésünkre pedig elismerték, hogy kártérítési igényt nyújtott be a Volánhoz az iskola. Ennek jogosságát azonban attól teszik függővé, hogy miként zárul le az ügy fegyelmi és büntetőjogi vizsgálata. A sofőrt egyébként dolgozik. Nem látták indokoltnak az illető felfüggesztését. Úgy tudják, hogy a gépkocsivezető tagadja, hogy szúrt volna.

Van gyanúsított

Szecskó Mónika az Egri Rendőrkapitányság szóvivője kérdésünkre annyit erősített meg, hogy valóban nyomozást indítottak a Szilvásváradon történt szúrásos üggyel kapcsolatban. Egyelőre súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

Nem az ügyben vizsgálódnak, hanem gyanúsítottja van az esetnek, és az nem a sértett (a megszúrt fiú). Azt tisztázzák jelenleg, hogy a szúrás szándékos, vagy gondatlan volt-e. Ennek a bűncselekmény későbbi minősítése miatt lehet jelentősége.

Az osztályfőnök döbbenete

Az osztályfőnök (nevének elhallgatását kérte) a kirándulás vezetőjeként volt jelen a szállóban a történtek idején. Éjszakai túrára indultak volna, de hiányolta a fiúkat a csapatból. Amikor bement értük a szobába, megdöbbenten tapasztalata: az egyik fiú az ágyon fejszik. Erősen vérzik. A kísérő anyuka, tanulók és a buszsofőr tüsténkedtek körülötte. Az osztályfőnök majdnem sokkot kapott. Nem értette, miért nem szóltak neki.

Amikor azt tudakolta mi történt, a vérben úszó fiú azt mondta: csak a konzervet nyitott, és a penge megcsúszott. A szobában lévők nem akarták, hogy a fiút kórházba vigyék. A szállodavezető segítségével azonban privát autón azonnal az egri kórházba indultak, ahol a fiún műtétet hajtottak végre.

Az osztályfőnök nyomatékosította – arról próbálta meggyőzni a szobában lévőket, (az eseteleges szemtanúkat), hogy nem érdemes elhallgatni semmit. A kórház a szúrt seb láttán hivatalból értesíti a rendőrséget. Úgy véli, hogy a családtagi érintettség miatt akarták elhallgatni a valóságot az eset résztvevői. A szóbeszéd szerint a sofőr tőrkésének említése miatt keletkezett az a szituáció, hogy a szúrást elszenvedett fiú (aki sportol) talán félreérthető támadóállást vett fel. Ez után következett be, hogy a sofőr késének pengéje a tanuló hasába fúródott valahogy.

Az osztályfőnök szerint szinte lincs hangulat alakult a diákok egy résznek körében, ezért kérte, hogy a sofőrt cserélje le a Volán. Visszaútban már nem az eredeti sofőr vezetett. A vídám együttlétnek tervezett tanulmányi kirándulás rémálommá vált, és megsérült három év pedagógiai, közösségi eredménye. Ezért az fordult kártérítésért az iskola a Volán vállalathoz. Azt reméli azonban, hogy az érettségiig még begyógyulhat a közösségen esett seb is.

– Puskár Tibor –








hirdetés