Versenyhátrányban a magyar méztermelők

Az egyesület kötelezővé tenné a méz származási helyeinek feltüntetését
Az egyesület kötelezővé tenné a méz származási helyeinek feltüntetését - © Illusztráció: KM-archív
Budapest – A méz eredetének pontos feltüntetésével és bizonyos technológiai eljárások használatának tiltásával is szigorítanák a méz piacra jutását az Európai Unióban.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az Inforádiónak elmondta, a magyar méztermelők továbbra is versenyhátrányban vannak a főként Kínából érkező olcsó mézimporttal szemben az európai országokban.

– A fogyasztó csak azt tudja, hogy az adott méz nem a Holdról származik – mondta Bross Péter, aki hozzátette: a jelenlegi szabályozás szerint, ha kettőnél több országból származó mézkeverékből áll össze a termék, akkor elég azt feltüntetni, hogy az unióból vagy azon kívülről származik, vagy a kettő keverékékéből áll össze. Az elnök elmondta, egyesületük azt is kötelezővé tenné, hogy a terméken tüntessék fel a méz származási helyeit olyan sorrendben, amilyen arányban eloszlik a méz összetétele.

NAK.hu

Címkék: , ,







hirdetés