Vértálak, sétabotok és új ékszerkollekciók az idei műgyűjtők éjszakáján

Budapest, 2012. április 7., szombat (MTI) – Vértálak, sétabotok és új ékszerkollekciók bemutatója mellett számos különleges kiállítással készülnek a budapesti galériák a műgyűjtők éjszakájára április 12-én.

Az V. kerületi Falk Miksa utcában és környékén 18 galéria tart kiállítás megnyitókat, tárlatvezetéseket, koncerteket, és előadásokat ezen az estén 17 és 24 óra között – adta hírül az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség.
Négy ma is élő és Magyarországon alkotó képzőművész kiállítása is látható lesz az este folyamán. A Bardoni Interieur Sallay László festményeit bemutató kiállítását Réz András esztéta nyitja meg, a Melange Galéria Makláry Kálmán kiállításának ad helyet. Makláry 40 évvel ezelőtt rendezte meg első kiállítását a fővárosban, munkáit most egy “best of” tárlat keretében mutatja be. A Pintér Sonja Kortárs Galériában Bondor Csilla, A mélység felszínén címet viselő installációkból válogatott bemutatóján maga a művész tart tárlatvezetést az este folyamán két alkalommal is, a Prestige Galéria Romvári Márton festőművész kiállításának záróakkordját rendezi meg. Ebből az alkalomból a fiatal kollégával Konok Tamás festőművész beszélget.
Mohy Sándor festőművész előtt tiszteleg a MissionArt galéria a százhalombattai Takács Galériával közösen rendezett kiállítással, amelyet Sümegi György művészettörténész nyit meg.
A Kálmán Makláry FineArts képzőművészeti csemegével szolgál: ezúttal “Reigl, Hanta, Fiedler – párizsi magyar absztrakt művészet” címmel mutatja be az európai ismertségnek örvendő alkotók képeiből rendezett kiállítást.
A Kieselbach Galéria új tárlatán a 19. és a 20. századi magyar festészet fő művei lesznek láthatók. A válogatásban olyan jelentős festmények is helyet kaptak mint Orbán Dezső nagy fekvő aktja, amely évtizedes lappangás után került vissza Magyarországra, vagy Derkovits Gyula legjelentősebb magántulajdonban levő műve, a Szövők.
A Haas Galéria a Modern Klasszikusok – Klasszikus modernek című, 2006-ban kezdett kiállítás-sorozatával készül az éjszakára, a bemutatón a látogatók a XX. századi magyar festészet olyan meghatározó alakjaival találkozhatnak, mint Bálint Endre, Basch Andor, Börzsönyi Kollarits Ferenc, Egry József, Gráber Margit, Gyarmathy Tihamér, Kádár Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Ráfael Győző Viktor, Tipary Dezső és Záray Lucy.
Az iparművészet ugyancsak remek kiállításokkal képviselteti magát a rendezvényen: a Moró Antik a Vértálak című tárlattal várja a közönséget, amelyen a 15-16. században Nürnbergben készült több mint 50 darabból álló, különleges sárgaréz tál gyűjteményt tekinthetik meg az érdeklődők. A Bujanovics Régiségboltban a sétabotok világában merülhet el a látogató.
Az ékszerek kedvelőit az este folyamán két helyen is várják ékszerkülönlegességekkel: Hári Anikó ékszergalériájában a művész legújabb alkotásainak bemutatóját tartják, a Wladis Galéria pedig legújabb, a legfelsőbb minőséget képviselő modelljeit mutatja be.
Régi nagypolgári háztartások különleges kellékeiből, az ezüst cukorfogókból rendez kiállítást a Seres Karát. A Magyar Kerámia Galéria mindkét üzletében a magyar art-deco kerámiaművészet korszakától a kortárs kerámia derűs formavilágáig számos alkotásnak ad majd helyet.
Az Anni Domini régi tárgyakkal várja az érdeklődőket. A kényelmet és használhatóságot az igényes egyediséggel ötvöző XX. századi bútorokat mutat be az Artcore Antik & Design.
A programot színesíti a MissionArt Galériában árnyképeket készítő Selmeczi Mátyás képzőművész és a Pintér Galériában a Smárton trió koncertje.
A műgyűjtők éjszakájának összes programja ingyenes. Az est részletes tematikája a www.mugyujtokejszakaja.hu és az esemény Facebook-oldalán is elérhető.

-MTI-








hirdetés