Mivel az eddigi életünk során óhatatlanul belénk ivódtak a földjükön gazdálkodó felmenőinket, ismerőseinket ért csapások is, természetes dolog, hogy idegesen kapjuk fel fejünket a kései fagyokról szóló hírekre.
A városi háziasszonyokat, a mezőgazdaságot ért fagykárokkal kapcsolatban nyilván az érdekli, vajon lesz-e, s ha igen, milyen áron befőttnek, lekvárnak való. Persze azokat a férfiakat is foglalkoztatja az idei gyümölcstermés alakulása, akik a nagymama lekvárját is szívesebben látnák nagypapa eperfa hordójában folyékonyan érlelődni.
Ám higgyék el nekem, a gyümölcsösök gazdáinál – akik a családjuk megélhetését alapozták a gondosan ápolt ültetvényük termésére, akiknek a szó szoros értelmében mindenük a kertészet – senki nem izgul most jobban. Mert ha mi nem is, ők halálpontosan emlékeznek rá, hogy csak a legutóbbi évtizedben ötször – 2007-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban és 2016-ban – szenvedtek tetemes tavaszi fagykárokat az évnek ebben az időszakában. Öt esztendővel ezelőtt ilyentájt például dermesztően hideg hajnalra ébredtek Csengerújfalun, ahol -11 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, de Balkányban, Nagykállóban, Gégényben és Eperjeskén sem volt sokkal melegebb.
Fohászkodjunk: csak most meg ne ismétlődjön! Aki teheti, azért védekezzen is!
– Galambos Béla –
