2012.07.11 12:58; Frissítve: 2012.07.11 12:58


Veszélyben az indulás Taktakenézen

Taktakenéz bajnokcsapata Taktakenéz bajnokcsapata - © Fotó: magánarchívum
Taktakenéz végzett a megyei III. osztályú bajnokság Szerencs csoportjának az élén.

alt hiba beküldése

A lassan 20 éves taktai csapat számára nem ez az első alkalom, hogy kiharcolták a feljutást, hiszen régen másodikként is sikerült már a megye II-es tagságot elérni.

„Egy ilyen kicsi falu életében óriási dolog, hogy idén sikerült elsőként végeznünk a csoportunkban. Az idényt úgy kezdtük, hogy csak a bajnoki cím volt elfogadható a csapat számára, és szerintem jó szezont futottunk. Száz gólt szerzett az együttes, miénk volt a legjobb védelem, ráadásul a gólkirály is mi adtuk. Jobbat el se tudtam volna képzelni” – mondta Erdei Károly, a Tisza-partiak trénere.

Csak a bajnoki cím

„Én 2010-ben vettem át a stafétabotot, Krucsai Mihálytól. Mióta én vagyok az edző, azóta egyértelmű elvárás a bajnoki cím megszerzése, hiszen egy remek, és tapasztalt csapat jött össze” – beszélt a település csapatáról Erdei Károly.

Öröm az ürömben, hogy a megye II-s szereplést könnyen meghiúsíthatja az, hogy a taktakenézi alakulatnak nincs megfelelő ifjúsági csapata.

„Még korábban vissza kellett léptetnünk az ifi csapatunkat a megye III-tól, mivel a Hernádnémeti elleni meccsünkön két játékosunk huzamosabb időre lesérült, és így már nem volt biztos, hogy ki tudunk majd állni a továbbiakban. Az utánpótlás szervezésén viszont dolgozunk majd, mert Prügynek volt régebben egy egész jó csapata, csak már megszűnt, és onnan szeretnénk hozni pár embert. Emellett még megpróbálunk toborozni néhány ifjoncot Taktaharkányból is” – mondta a Taktakenéz trénere.

Anyagi gondok

Nemcsak az utánpótlás jelenthet gondot a Tisza-partiaknak, hanem a költségek fedezése is.

„Pénzügyileg is nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a TAO-s pályázatunk nem sikerült, és helyi vállalkozók nincsenek, valamint másfél év alatt körülbelül 6-700 000 forintból gazdálkodtunk. Azonban az önkormányzat még mögöttünk áll.

A jövőben megpróbálunk pár támogatót szerezni, és reméljük, hogy indulhatunk majd a megye II-ben” – mondta az edző.

Erdei Károly nem vetette el az indulás gondolatát sem, és beszélt másodosztályú esélyeikről.

„Úgy vélem elég erősek vagyunk ahhoz, hogy akár a 10-12. helyen is végezzünk majd, mert a környékünkön játszó másodosztályú csapatokat ismerem, és szerintem nem legyőzhetetlenek” – mondta Erdei Károly.

ÉM-MAL

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2