Veszélyben

Nem, nem végkiárusítás volt. Messziről talán annak is tünhetett a száz színben pompázó be- és kiégett vasalókból, a tiritarka éjjeli lámpákból, az arcpirítóan sikkes kenyérpirítókból, az angyalriasztó fenyőfüzérekből, és miegymásból álló kiállítás.
Lefler György jegyzete.

Megrázó élményben volt részük, akik meggusztálták csütörtökön a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség által elkobzott, és most közszemlére bocsátott, veszélyes termékekből álló kiállítást. Bizony, megrázó élmény volt a nézelődőnek, hát még az élményt korábban elszenvedőknek!

Ebben a kalmár szemléletű világban tapasztalhatjuk: manapság minden eladó. Némelyek pedig már addig merészkednek, hogy nemcsak a silányt tukmálják az emberre, de az életünket veszélyeztető portékákat is, szemrebbenés nélkül. A világnapok sorában szerényen meghúzódó 21. fogyasztóvédelmi világnap erre is figyelmeztet. Meg arra, hogy legyünk körültekintők a vásárlásaink során! Ismerjük meg a fogyasztók jogait! Merjünk kiállni azok érvényesüléséért! Vagyis: váljunk tudatos vásárlókká!

Csupa-csupa felkiáltó jel. A látszat ellenére, nem az a „tudatos” vásárló, aki a paradicsomról leszedi a csumát, hogy az annyival is könnyebb legyen a mérlegen, hanem, aki azt is mérlegelni tudja: nyugodtan a család asztalára teheti-e a vérlázítóan sápadt primőrt.








hirdetés