kiállítás

2020.07.03. 16:46

Augusztus végéig látható A szlovák gyermekkönyv-illusztráció című tárlat

A műfaj a huszadik század második felében különös, sajátságos és az avatatlanok számára nehezen érthető helyzetben volt.

Forrás: Shutterstock

Augusztus végéig látogatható A szlovák gyermekkönyv-illusztráció című tárlat a budapesti Szlovák Intézetben.

A szlovák gyermekkönyv-illusztráció című tárlat, amelynek megnyitóját kedden tartották a budapesti Szlovák Intézetben, a Városi Galéria – Bratislava (Pozsony) együttműködésével jött létre a belvárosi kiállítótérben – közölték a szervezők pénteken.

Mint írják, a gyermekkönyv-illusztráció Szlovákiában a huszadik század második felében különös, sajátságos és az avatatlanok számára nehezen érthető helyzetben volt.

Az 1960-as években bekövetkezett átmeneti felszabadultságtól eltekintve a különböző műfajokban érvényre juttatták a szocialista realizmus alapelveit, ez azonban az illusztráció, s mindenekelőtt a gyermekkönyv-illusztráció esetében nem volt maradéktalanul érvényes.

Számos alkotó, akinek az esetében elképzelhetetlen volt, hogy munkásságát a hivatalos kiállítótermekben bemutassa, legalább részlegesen a képzőművészeti alkotótevékenység e területén valósította meg elképzeléseit.

A tárlat kurátora Ivan Jancár.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában