Frissítve:

Vezetés után riadtan fociztak

Gálhidi György Gálhidi György
Gálhidi György reméli, hogy a szombati győzelem lökést ad a Szparinak.

hiba beküldése

Nem volt könnyű szülés, de sikerrel zárult. Szombaton igencsak izgalmas mérkőzésen szerezte meg első győzelmét a Nyíregyháza Spartacus másodosztályű focicsapata. A korai vezetés után ugyan fordítani tudtak a szegediek, de Kovácsékban volt még kurázsi és a gólgazdag derbit végül 4–3-ra hozták a nyíregyháziak.

Helyezkedési hibák

Ami érdekes, az első sikert hozó találkozón a bajnokságban eleddig talán a legtöbb hibával játszott a Szpari, elsősorban a védelem és a középpálya teljesítményt értve ezalatt.

A két szegedi gólokat nagy helyezkedési hibák előzték meg, a középpályások pedig sok hibával játszottak az ellenfél időnként játszi könnyedséggel lépett át a pálya ezen részén.

– Egyet értek a felvetéssel, sajnos valóban sok hibával játszottunk – kezdte visszapillantását Gálhidi György, a Spartacus vezetőedzője. – Ez ezért érthetetlen számomra, mert korány előnyhöz jutottunk, ám ezt követően ahelyett hogy magabiztosan játszottunk volna, játékosiam mintha kétségbe estek volna és időnként riadtan követtek el hibákat. Pontatlanok voltunk, szünetben hangos is volt az öltöző.

Hangos volt az öltöző

– Középpályán nagyon megéreztük Farkas hiányát, szerencsére a második félidőben után sikerült fordítani, hiszen a támadójátékunk most eredményes volt.

– A győzelemnek nagyon örülök, bízom benne, hogy ez megfelelő lökést ad a csapatnak a folytatáshoz.

A mester ismét elmondta, hogy egy csapat nagyon megérzi azt, amikor a tengelyében vannak gondok, értve ezalatt a kapust, a belső védőket és a középpálya belső részét. Ami az itt érintetteket illeti, Vojinovics a hét végére talán rendbe jön, Nánási gyógyulóban Farkas pedig remélhetőleg mihamarabb ismét pályára léphet.

A szombaton az kényszerből lecserélt Haburcsák szemsérülése szerencsére nem túl komoly. Vasárnap Balmazújvárosban játszik a Spartacus ismét lesz biztos hiányzó, hiszen Salami piros lapja legalább egy meccses eltiltást jelent.

- Mán László -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Zsani, a nap szépe

Zsani 19 éves tibolddaróci diáklány. Bármilyen helyzetben feltalálja magát. Mottója: “Magabiztos fellépés a kulcsa mindennek!”
tovább »

További hírek a szon-sportoldal kategóriából
Üzemben a nyolc új reflektor
Nyíregyháza - Újabb pályát világít meg nyolc reflektor a nyíregyházi salakpályák körül. tovább »
Női vízilabda világliga – Keret a görögök elleni mérkőzésre
Budapest, 2014. április 16., szerda (MTI) - A világbajnoki bronzérmesek java részét felvonultató keretet jelölt [...] tovább »
Öttusa vk, Csengtu – Három magyar a női döntőben
Budapest/Csengtu, 2014. április 16., szerda (MTI) - A négy magyar induló közül három bejutott a pénteki női [...] tovább »
Nyáron igazi nagymenők tekernek majd megyénkben
Ibrány - Az idei legrangosabb hazai verseny, a Central Europen Tour egyik állomás az Ibrány Nagydíj. tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása