Nyíregyháza hírei

2013.09.19. 11:10

Hulladékcsökkentés komposztálással

Nyíregyháza - A határon átnyúló projekt célja a komposztálás népszerűsítése volt.

Nyíregyháza - A határon átnyúló projekt célja a komposztálás népszerűsítése volt. Az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület és a beregszászi Gordiusz Magyar Diákszövetség határon átnyúló projekt keretén belül végrehajtott, „Hulladékcsökkentés komposztálással – komposztálás népszerűsítése Kárpátalján és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” című pályázatának eredményeiről számolt be csütörtökön délelőtt a sajtó képviselőinek Nyíregyházán.

Több iskolába is eljutottak

Botos István Csaba projektmenedzser elmondta: a tavaly áprilisban kezdődött 18 hónapos, az Európai Unió által támogatott program során a határ mindkét oldalán a komposztálás metodikáját népszerűsítő tevékenységek zajlottak. – 100-100 település iskoláinak diákjai, valamint 30-30 önkormányzat vezetői és alkalmazottai hallhattak előadást a komposztálásról, annak a hulladékgazdálkodásban betöltött szerepéről, fontosságáról. Az előadásokat követően a meglátogatott intézmények területén egy-egy fa alapanyagú komposztáló keretet is összeállítottunk, s azokat használatba is vehették az érdeklődők. Így már gyakorlatban is alkalmazhatták a frissen szerzett ismereteket.

A komposztálók kihelyezése demonstrációs célból történt, mintát mutatva más intézmények tanulóinak, dolgozóinak, illetve a lakosságnak, hogy a komposztálás feltételeit otthonaikban is ki lehet alakítani kulturáltan, s végtermékét hasznosítani – közölte a projektmenedzser, aki hozzátette: a program 90 ezer euróból valósult meg, ehhez 5 százalék önerő és százalékos hazai támogatás szükségeltetett.

A program keretében több ezer nyomtatott információs anyag (szórólap, információs füzet, plakát) készült, melyek közérthető nyelven segítenek a komposztálni szándékozóknak. Ezek a kiadványok elektronikus formában ingyenesen letölthetők az E-misszió Egyesület honlapjáról is.

A népszerűsítés további eleme volt, hogy - a résztvevő szervezetek munkatársainak aktív közreműködése mellett - az érdeklődők négy megyénkbeli és négy kárpátaljai fesztiválon ismerkedhettek meg a komposztálás mikéntjével és eszközeivel. A komposztálós sátornál a gyerekek játékos formában tanulhattak a környezetvédelemről, míg a felnőtt korosztály tagjai kérdőívet tölthettek ki, melynek célja az információszerzés volt, megismerni valamelyest, hogyan vélekedik a komposztálásról, a hulladékgazdálkodási és egyéb környezeti problémákról a lakosság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!